
2009. január 29., 16:352009. január 29., 16:35
A megyei tanács döntése megfellebbezhető, Benedek azonban azt állítja: nem fordul ismét a bírósághoz. „Eddig sem az RMDSZ-t, hanem a Központi Választási Iroda döntését kifogásoltam. Ez felér egy nyilvános kivégzéssel” - magyarázta a mandátumát elvesztő tanácsos. Állítása szerint tisztában volt azzal, hogy mandátumát elveszíti a szervezetből való kizárását követően, ezt ugyanis a helyi közigazgatási törvény írja elő.
A parlamenti választásokon az RMDSZ marosvásárhelyi képviselői választókörzetében induló szívgyógyászt azt követően zárták ki az RMDSZ-ből, hogy óvása nyomán az Ítélőtábla érvénytelenítette Kötő József képviselői mandátumát. A szívgyógyász azt kifogásolta, hogy a választási iroda nem neki ítélte a képviselői helyet, miközben számításai szerint az őt illette volna meg, ugyanis választókörzetében majdnem 13 ezer szavazatot gyűjtött össze. A számítógépes rendszer azonban a külföldi választókörzetben induló Kötő Józsefnek ítélte a mandátumot, aki alig 34 szavazatot kapott.
Az Ítélőtábla döntésének a Központi Választási Iroda kellene érvényt szerezzen, amely azonban a választásokat követően feloszlatta önmagát. Így most nem létezik egyetlen olyan testület sem, amely Kötő mandátumát megvonhatja és másnak ítélje oda.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.