Hirdetés

Megújuló besenyői tábor

Közel félmillió lejt szán idén a sepsibesenyői iskolai tábor modernizálására a Kovászna megyei ifjúsági igazgatóság. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján számolt be Tischler Ferenc.

2008. március 14., 00:002008. március 14., 00:00

Az ifjúsági igazgatóság vezetõje emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt két év alatt 600 ezer lejt költöttek a tábor korszerûsítésére. Mindez lehetõvé teszi, hogy ezentúl mozgássérültek is táborozhassanak Besenyõn. Tischler elmondta, jelenleg ez az ország egyetlen olyan tábora, ahol fogyatékkal élõ gyermekek, fiatalok üdülhetnek.
A régi iskolai tábor mára szinte teljesen átalakult. Új házikókat, mellékhelyiségeket, ebédlõt és konyhát alakítottak ki, ezeket már az európai uniós szabványok szerint tervezték és építették. Így feljárókat, mosdókat, zuhanyzókat, illemhelyeket építettek a mozgássérültek számára. Idén kivilágítható mûgyepes futballpályát alakítanak ki, javítják a vízellátást, és egy újabb ebédlõt építenek. Továbbá tanösvényt is ki akarnak alakítani, ahol a táborozó gyerekeknek az élõvilágról tarthatnak közvetlen bemutatót a pedagógusok. A 2700 méter hosszú pedagógiai ösvény mentén 39 fa- és 45 madárfajjal ismerkedhetnek meg a látogatók. „A munkálatok végeztével az ország egyik legkorszerûbb állami táborává válik a besenyõi” – szögezte le Tischler.
Tischler Ferenc a Máltai Szeretetszolgálattal közösen már korábban is szervezett mozgássérült táborokat a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezõn. Mint hangsúlyozta, a fogyatékkal élõknek nagy szükségük van táborozási lehetõségekre, mert a hétköznapokban kénytelenek többnyire a lakásukba zárva élni. A besenyõin kívül tavaly elkezdték a zabolai Csipkésben lévõ tábor felújítását is, amire 223 ezer lejt fordítottak, így az is megkapta a mûködési engedélyt. Az uzonkai, a kommandói és a krasznai táborok nem kerültek be az országos turisztikai körforgásba. „Célunk, hogy a rendelkezésünkre álló költségvetésbõl rendre felújítsuk a megye területén található valamennyi diáktábort. Ha öt részre osztottuk volna minden évben a kiutalt pénzalapokat, jelenleg egyetlen tábort sem lehetne használni” – magyarázta az igazgató. A két mûködõ tábor népszerûsége pedig arra mutat rá, hogy valós igény van a gyermekek üdültetésére: a besenyõi és zabolai tábor összesen 250 férõhelyes, és tavaly látogatottsági rekordot döntöttek, hiszen 1303 diákot fogadtak. Az idén is már közel 800 diák foglalt helyet.

K. Zs.


Büntetik a felelõtlen pedagógusokat


Idén szigorúan büntetik azokat a pedagógusokat, akik „saját szakállukra” olyan táborokba vagy szállodákba viszik diákjaikat, amelyek nem kaptak engedélyt az Országos Ifjúsági Igazgatóságtól (ANT) – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Tischler Ferenc, a Kovászna megyei ifjúsági igazgatóság vezetõje. Mint hangsúlyozta, azok után vált szükségessé a szigorítás, hogy tavaly a tengerparti nãvodari-i táborban 27 diák kapott ételmérgezést. Az új rendelet által a megyei ifjúsági igazgatóságok ellenõrzõ szervekké is váltak, és pénzbírságot is kiróhatnak azokra a pedagógusokra, akik táborszervezési engedéllyel nem rendelkezõ panziókba, hotelekbe viszik a diákokat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés