2010. október 20., 10:212010. október 20., 10:21
A középiskola most kezdődő felújítási munkálatai összesen 7,6 millió lejbe kerülnek, amire az önkormányzat mintegy hatmillió lej vissza nem térítendő uniós támogatást kapott. Az oktatási intézmény belvárosi épületére igencsak ráfér a felújítás, a református egyház által néhány évvel ezelőtt visszakapott ingatlan teteje ugyanis beázik, és ez az épület felsőbb szintjeit is károsítja.
A több mint 420 diákkal rendelkező gimnáziumban nem csupán a tetőzetet és a falakat rehabilitálják, de felújítják a mosdókat, új bútorokat vásárolnak, és új taneszközöket is beszereznek. A gimnázium rehabilitációja mellett az Avram Iancu Általános Iskola felújítása is elkezdődhet, a 8,2 millió lejes munkálatokhoz szükséges pénz zömét, 6,3 millió lejt az EU biztosítja. Az önkormányzat egyébként a Szent László Római Katolikus Gimnázium felújítására is benyújtott egy uniós pályázatot.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.