Hirdetés

Megújul Szászváros középkori vára: látogatható lesz a „templomokat őrző” Hunyad megyei műemlék eddig zárt udvara

•  Fotó: Wikipédia/Țetcu Mircea Rareș

Fotó: Wikipédia/Țetcu Mircea Rareș

A Hunyad megyei Szászváros középkori vára kevesek által ismert, hiszen a vár maga ma már csak néhány falból, bástyából, illetve toronyból áll, melyek a város református és evangélikus templomát veszik körül. Az egykori erődítmény kapuit eddig csak istentiszteletek alkalmával nyitották meg, de a folyamatban lévő felújítás után a várudvar megnyílhat a nagyközönség előtt.

Tóth Gödri Iringó

2022. június 06., 11:402022. június 06., 11:40

A körülbelül 18 ezer lakosú Szászváros Hunyad megye egyik olyan települése, ahol még kis számban élnek magyarok, a közösség 300 fő körül lehet. A helyi magyaroknak különösen fontos a város középkori vára, hiszen a 14. századi falak a 15. században épült református és a 19. században épült evangélikus templomokat „védik”.

A felújításra szoruló falak, bástyák évek óta vártak arra, hogy a városvezetés és az egyház összefogjon az ügyben, hiszen míg a vár a helyi tanács hatáskörébe tartozik, addig a két templom a két egyházhoz. A munkálatok tavaly végre kezdetüket vették és talán jövőre végükhöz érhetnek.

Hirdetés

Adriana Bogdan, a felújítási projekt vezetője elmondta, hogy a vár pályázati alapból újul meg, a Regionális Operatív Program keretében. A pályázatot először 2017-ben nyújtották be, ám akkor nem kaptak támogatást, így 2018-ban újra próbálkoztak, akkor már sikerrel. A munkálatok értéke összesen 22 millió lej. A felújítás a falak és a tornyok külső és belső részére egyaránt koncentrál, az állagmegőrző és restaurálási munkálatokat régészeti felügyelettel végzik, illetve régészeti feltárások is zajlanak. Ezenkívül abba is fektetnek, hogy a vár turistalátványossággá váljon, a jövőben szeretnék turisztikai útvonalak részévé tenni, illetve szeretnének a népszerűsítésre is koncentrálni.

•  Fotó: Wikipédia/Țetcu Mircea Rareș Galéria

Fotó: Wikipédia/Țetcu Mircea Rareș

Az eredeti tervek szerint 2022 végéig be kellett volna, hogy fejezni a munkálatokat, ám már most lehet tudni, hogy nem fognak beleférni a határidőbe, csak 2023-ban várható a lezárásuk. Szászváros a vár felújításával párhuzamosan egy múzeum kialakításán is dolgozik, szintén EU-s forrásokból, mely a vár közelében kap majd helyet, és vele együtt lesz meglátogatható, kiállítása a dák civilizációra koncentrál majd.

A várfelújítási projektben a város együttműködik a két egyházzal, partnerséget kötöttek. A restaurálás után a vár mindenképp megnyitja kapuit, a templomok abban az esetben, ha lesz rá igény. 

A felújítás kapcsán megkerestük a várban található református templom lelkipásztorát, Sipos Szabolcsot is, aki elmondta, a templomok megnyitásáról nem volt szó, de fontolóra veszik azt is, bár az egy külön alkalmazottat igényel majd, aki felügyeli a látogatást. A templomokat eddig is lehetett látogatni, igény esetén a lelkész vagy a harangozó bemutatta az épületeket.

A református templomot egyébként tavaly részben, elsősorban belül felújították a Bethlen Gábor Alap támogatása segítségével, az épület külső részén pedig a jövőben terveznek munkálatokat végezni. A lelkész azt is elmondta, hogy körülbelül 110 hívet számlál a közösség, akik közül 15-20 az állandó templomba járó, de ünnepekkor 40-50-en is ellátogatnak az istentiszteletre.

korábban írtuk

Vissza a múltba a dévai vár belső udvarán: jövő év végére befejezhetik a turisztikai célpont felújítását
Vissza a múltba a dévai vár belső udvarán: jövő év végére befejezhetik a turisztikai célpont felújítását

Hosszas „bezártság” után jövő év végén megnyithatja kapuit a dévai vár belső udvara. A közkedvelt turisztikai célpont, épületközpont különböző egységeinek felújítása évek óta zajlik, a várudvar felújítási munkálatai 2023 novemberében érhetnek véget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés