2010. november 04., 09:122010. november 04., 09:12
A zsadányiak azt panaszolták fel az őket fogadó Adrian Albu alpolgármesternek, hogy a faluba vezető nyolc kilométeres útszakasz járhatatlanná vált, s ebből idén csupán egy kilométert újíttatott fel a városvezetés. A város peremén élő lakosok szerint a kritikán aluli út miatt a taxisok nem hajlandók kimenni hozzájuk, de a tűzoltóautónak is közel egy órába telik eljutni Zsadányra.
Ilyés Gyula polgármester legutóbbi sajtótájékoztatóján kifejtette, az utóbbi időszakban a zsadányi lakosság arányához mérten meglehetősen sok pénzt fordítottak a költségvetésből erre a városrészre. „Megújult a zsadányi iskola és művelődési ház épülete, illetve 2008 óta szinte teljesen elkészült a térség víz- és csatornahálózata” – sorolta a megvalósításokat a városvezető. A falu lakosai szerint azonban nem igazságos, hogy a város nagy hangsúlyt fektet a Károlyi úti 16-os lakónegyed felújítására, miközben őket elszigetelik a járhatatlan úttal.
Adrian Albu alpolgármester leszögezte, az említett lakónegyedben mintegy 10 ezer ember él, ezért ennek a városrésznek a problémái többet nyomnak a latban, mint a hozzávetőleg 900 lélekszámú Zsadány lakosainak gondjai. Utóbbiak ígéretet kaptak arra, hogy a vízszolgáltató a hét végéig zúzott kővel betömi a hálózat építése miatt keletkezett gödröket, és ez a javítás tavaszig kitart, amíg az önkormányzat eldönti, hogyan rehabilitálja a fennmaradt útszakaszt. A lakosok azt is sérelmezték, hogy ugyanannyi szemétszállítási díjat fizetnek, mint a városban élők, mégsem a házuk elől viszik el a hulladékot, hanem a településen kihelyezett 6 konténer valamelyikéhez kell elcipelniük azt, illetve több mint 10 kilométert kell utazniuk ahhoz, hogy kifizethessék a szolgáltatás díját. A városvezetők ígéretet tettek, hogy hamarosan ellátogatnak a településre, és a helyszínen állnak szóba a lakossággal.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.