
2010. október 18., 09:452010. október 18., 09:45
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, valamint Tamás József segédpüspök celebrálta. Prédikációjában az érsek kiemelte a Márton Áron által választott jelmondatot – Non recuso laborem – Nem utasítom vissza a munkát –, „amely immár 1700 éve visszhangzik a történelemben”. Márton Áron címerében fellelhető a nap és a hold, a székely és magyar jelkép, hiszen – mint Jakubinyi hangsúlyozta – fontos volt számára a hazafiasság, a szülőföld megbecsülése, szeretete.
Az egyházfő felidézte a pillanatot, amikor Márton Áron püspököt felfüggesztették a házi őrizetből, és első dolga volt ellátogatni a teológiára. A jelenlegi érseknek ekkor nyílt alkalma találkozni a kommunizmus évei alatt kegyetlenül meghurcolt püspökkel. „Egész életében töretlenül haladt az életszentség útján” – szögezte le beszédében Jakubinyi György. Az ünnepi szentmisét követően koszorút helyeztek el a püspök szobránál, ahol Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke szólt az egybegyűltekhez. „Márton Áron példát állított azok elé, akiknek ezen a földön meg kellett maradniuk magyarnak. Az emlékház zarándokhellyé válik majd, így a világ minden magyarja visszatérhet ehhez a példához” – hangsúlyozta.
„A múzeum a múltról szól, de ez a múzeum a jövőről is fog szólni, hiszen a püspök gondolatai a jövőben is utat mutatnak majd” – fogalmazott Kelemen Hunor kulturális miniszter.
„Márton Áron célkitűzéseit a történelem mostoha körülményei nehezítették meg, hiszen a 20. században farkasszemet néztek egymással az ideológiák, egyház és állam. Ennek lett hőse és áldozata a püspök” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Tamás József püspök.
„Márton Áron minden körülményben következetes, hajlíthatatlan ember volt, a kompromiszszum nem volt a kenyere” – emelte ki Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Csíkszentdomokos kiváltságos helyzetéről értekezett, amely „azonban kötelességeket is ró majd az ott élőkre, hiszen tovább kell vinniük, őrizniük kell Márton Áron püspök emlékét”.
„1980-ban szomorúan vettük a hírt, hogy meghalt a püspök, de a lakók autóbuszokat fogadtak, hogy el tudjanak menni a temetésre – idézte fel az ünnepségen Bara Károly helyi lakos. – Jöttek azonban a szürke ruhások és bejelentették, márpedig Szentdomokosról autóbusz ki nem megy. A lakosok azonban felkeresték azokat, akiknek volt autójuk, és négyesével mégis elindultak Gyulafehérvárra. De az illetékesek elállták a Csíkszereda felé vezető utat, így arra nem lehetett elindulni. Sőt, ki sem szabadott ejteni azt a szót, hogy Gyulafehérvár, mert rögtön visszatérítettek. Akkoriban havonta 20 liter benzin járt, mégis a temetésen mindenki ott volt Gyulafehérváron.”
A múzeum előzetes bejelentkezés alapján naponta 12.00 és 20.00 óra között látogatható, kötött nyitvatartási ideje jelenleg nincsen. Csoportok, egyéni látogatók bejelentkezhetnek a következő e-mail címek egyikén: latogatas@martonaronmuzeum.ro, avagy martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro, illetve a 0753-990667-es telefonszámon. Kapcsolattartó, tárlatvezető: Sándor Edit községi könyvtáros.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.