Hirdetés

Meglepetések nélkül

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Háromszéken csak egy érettségiző diák bukott meg a szóbeli vizsgákon - Az idegen nyelv szóbeli vizsgától tartottak a legkevésbé a háromszéki diákok. Magabiztosságukat az eredmények is igazolják, a szerdán vizsgázók egyötöde tízest kapott. Erdélyi Attila is köztük van, az angolpróbán a harmadik tízesét gyűjtötte be. Attila tavaly tette le a Cambridge-nyelvvizsgát, úgy véli, az angol szóbeli annál jóval könnyebb volt.

2008. június 27., 00:002008. június 27., 00:00

Nagy meglepetés nem érte a végzősöket, hiszen a második tételről már hetekkel ezelőtt tudomást szerezhettek a minisztérium honlapján. A feladat szerint a vizsgázónak három percig szabadon kellett beszélnie megadott témáról. Attila azt mondja, mindeniken elgondolkodott. Neki arról kellett beszélnie, mit változtatna meg szülővárosában. A diákok többsége szerint a szóbeli vizsgákon fontos volt a fellépés, a magabiztosság, ki hogy tudta eladni önmagát. Ezért inkább az írásbelikre tanultak.
Kerekes Dóra angol szakos vizsgáztató tanár a Krónikának elmondta, idén sokkal könnyebbek voltak a tételek, mint az elmúlt években. A diákoknak előbb egy ismeretlen szöveget kellett elolvasniuk és értelmezniük, és a pedagógus szerint ezek a szövegek nem voltak túl bonyolultak, a kérdésekre adandó válasz nyilvánvalóan benne volt a szövegben. A megmérettetésen a diák nyelvtudására derült fény, valamint arra a képességére, hogy ki tudja fejteni véleményét, mondta Kerekes Dóra.
Farkas Csaba tanfelügyelő lapunknak azt nyilatkozta, hogy a háromszéki diákok idén az átlagnál sikeresebben szerepeltek a szóbeli vizsgákon. A román nyelv és irodalom szóbelin megjelent közel kétezer végzős közül mintegy 300-an tízest, 409-en pedig 9 és 10-es közötti osztályzatot kaptak. Egyetlen vizsgázó bukott meg, az esti tagozaton végzett magyar diák a román szóbeli vizsgán csak annyit mondott, hogy „nu ştiu”, azt is helytelenül. A magyar szóbelin 1300 diák jelent meg, és mindannyian sikeresen vizsgáztak, 364-en tízes osztályzatot kaptak.
A régi háromszéki iskolákban amúgy nem okoz gondot a kánikula, hiszen a folyosók és a termek is kellemesen hűvösek. Ennek ellenére mindenik érettségiztetőközpontban folyadék állt a diákok rendelkezésére. Farkas szerint a szóbeli vizsgákkal ellentétben, amelyeken aránylag rövid idő alatt túl voltak a diákok, az írásbelik négy-öt órásak is lehetnek, ezért ezekre orvosi felügyelettel, vízkészlettel készülnek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
Hirdetés
Hirdetés