
Fotó: Pixabay.com
Megkezdődött Románia első klímapere. A Declic Egyesület által indított és más környezetvédelmi szervezetek által is támogatott pert Kolozsváron tárgyalják – olvasható a 2Celsius Egyesület sajtóközleményében.
2023. április 18., 13:242023. április 18., 13:24
A kolozsvári ítélőtábla 2023. április 10-én elutasította a környezetvédelmi, illetve az energiaügyi minisztérium kifogásait, amelyek alapján a kereset elutasítását akarták kieszközölni, és elrendelte az érdemi tárgyalás megkezdését.
A tájékoztatás szerint a Declic oldalán belépett a perbe az Urgenda Alapítvány, amely először nyert klímapert Európában. „Az Urgenda Alapítványhoz tartozó The Climate Litigation Network (CLN) levélben közölte a kolozsvári ítélőtáblával, hogy támogatja a Declic által indított pert, és felhívja a bírák figyelmét több európai ország bíróságainak joggyakorlatára. Az Urgenda Alapítvány megnyerte Európa első, történelmi jelentőségű éghajlatvédelmi perét a holland állam ellen. A Declic Egyesület által Romániában indított első klímapert egyébként több környezetvédelmi szervezet is támogatja, amelyek beléptek a perbe. Ezek a Bankwatch Románia és a 2Celsius” – áll az Agerpres által idézett közleményben.
A per következő tárgyalásának időpontját 2023. május 22-ére tűzték ki.
Ugyanakkor azt is kérik, hogy a bíróság rójon ki büntetést Nicolae Ciucă miniszterelnökre, Virgil Popescu energiaügyi miniszterre és Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterre a kért intézkedések elhalasztásának minden egyes napjáért.
többek között a megújuló energiaforrások részarányának növelésével a végső energiafogyasztásban, valamint az energiahatékonysággal” – mondta Roxana Mândruţiu, a felperes ügyvédcsapatának vezetője. Kijelentette, a per kezdeményezői elégteleneknek érzik a román kormány jelenlegi klímacéljait, amelyek miatt sérülnek az alkotmány, a Párizsi Megállapodás és az európai éghajlatvédelmi törvény előírásai.
„Az államnak kötelessége intézkedni annak érdekében, hogy minden állampolgárának egészséges és fenntartható jövőt biztosítson” – olvasható a kolozsvári törvényszékhez benyújtott keresetben.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!