
Kátai István a Tisza Párt erdélyi táborának megnyitóján, mögötte a tábor alapelvei olvashatók
Fotó: Facebook/Közösségi Párbeszéd
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás. Később kidobták a Hír Televízió munkatársait is. A magyarországi ellenzéki alakulat elnöke, Magyar Péter is jelen lesz a Közösségi Párbeszéd Táborban, legalábbis a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán a Liszt Ferenc-repülőtérről posztolt, hogy elindult Marosvásárhelyre.
2025. augusztus 01., 18:302025. augusztus 01., 18:30
2025. augusztus 01., 21:152025. augusztus 01., 21:15
Július 31-től augusztus 3-ig tart a Maros megyei Nagyadorjánban az Erdélyi Kossuth Tisza-sziget által szervezett tábor, amely önmeghatározása szerint nem fesztivál és nem kampányrendezvény, hanem „négy nap, ahol nem előadásokat hallgatunk, hanem közösen gondolkodunk. Nem lojalitást kérünk, hanem véleményt. Nem utasításokra várunk, hanem kérdéseket teszünk fel.”
A hivatalos megnyitót pénteken tartották, ezen Kátai István ötletgazda mondott beszédet, és a Magyar Nemzet beszámolója szerint kifejtette, hogy a tábort nem Tusványos ellen szervezte, „de arról semmi jót nem mondott.”
– mondta a cikk szerint az idén 34. alkalommal megszervezett tusnádfürdői Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról, amelyet a közvélemény a nemzetpolitika egyik legfontosabb fórumának és szellemi műhelyének tekint.
A Magyar Nemzet szerint körülbelül húszan lehettek a Közösségi Párbeszéd Tábor megnyitóján. A lap online kiadásában később megjelent cikk szerint
Sőt nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a szombati napon is kerüljük el messzire a tiszások összes megmozdulását” – írta a tudósító, aki szerint pedig a főszervező a megnyitón kifejtette azt is: „ez a mostani tábor arról szól, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, és mindenkit meghallgatnak, és reméli, hogy a sajtó azt fogja leírni, ami történik.”
Kidobták a Hír Tv munkatársait is
Nem sokkal később kidobták a Hír Televízió stábját is a tiszások nagyadorjáni táborából. A magyarországi hírcsatorna munkatársa a helyszínről bejelentkezve elmondta, előbb őket is beengedték a szervezők, ám később mégis azt közölték velük, hogy „meggondolták magukat”. Ennek nyomán a Hír Tv sem tudósíthat az anyaországi ellenzéki párt erdélyi rendezvényéről. A hírcsatorna párhuzamba állítja a Tisza táborát a Tusványossal, ahol az ellenzéki sajtó munkatársai zavartalanul dolgozhatnak, és faggathatják a magyar kormány tagjait.
A Közösségi Párbeszéd Táborban – magyarországi és erdélyi (magyar és román) közéleti szereplők mellett – Magyar Péter is jelen lesz, legalábbis a Tisza Párt elnöke a közösségi oldalán a Liszt Ferenc-repülőtérről posztolt pénteken délután azzal a leírással, hogy „útban Marosvásárhelyre, Parajdra és Nagyadorjánba az erdélyi és a partiumi Tisza Szigetek meghívására.”

Bírálta az RMDSZ-t Nagyváradon Magyar Péter, aki szerint a szövetség a Fidesznek „kémkedik” az Európai Néppártban. A Tisza Párt elnöke ennek ellenére együttműködne az RMDSZ-szel.

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
3 hozzászólás