Hirdetés

Meghiúsulhat a Guşă-szobor

Mindent megtenne immár a marosvásárhelyi önkormányzati RMDSZ-frakció, hogy mégse állítsanak szobrot Ştefan Guşă volt vezérkari főnöknek. Több politikus is belátta, előzetesen nem dokumentálódott kellőképpen.

Szucher Ervin

2009. szeptember 22., 08:572009. szeptember 22., 08:57

Helyrehozható tévedésnek tartja Csegzi Sándor a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciójának azon döntését, mely szerint a magyar tanácsosok szinte egyhangúlag támogatták Ştefan Guşă tábornok mellszobrának a felállítását. A település alpolgármestere és a szövetség választmányi elnöke a Krónikának tegnap úgy nyilatkozott, fontolóra veszi, hogy a következő tanácsülésen azzal a követeléssel forduljon román kollégáihoz, hogy a ’89-es tömeggyilkos tábornok helyett nevezzenek meg egy olyan személyiséget, aki valóban érdemes arra, hogy szobrot kapjon a Vársétányon.

„Belátom, hogy mi, a frakció tagjai nem dokumentálódtunk kellőképpen, amikor elfogadtuk a román pártok javaslatát, miszerint a tábornoknak büsztöt emeljünk. Azt is elismerem, hogy a cserében megszavazott Sütő-szobor annyira lendületbe hozott és felvillanyozott minket, hogy nem figyeltünk kellőképpen oda. Éppen ezért most utólagosan kell alakítanunk a helyzeten” – látta be Csegzi. Az alpolgármester elmondta, miután lapunk még a múlt hétfőn a temesvári forradalom áldozatainak kegyeletsértésére hívta fel a figyelmet, a román politikusok is elkezdték átértékelni döntésüket.

Viszakozik. Csegzi Sándor
Fotó: Gönczi Ákos
Óvatos. Valentin Precup alprefektus
Támad. Kincses Előd ügyvéd
Fotó: A szerző felvétele

Tényfeltáró anyagunk megjelenése előtt ugyanis számos helyi politikus nem ismerte Ştefan Guşă vezérkari főnök múltját. Amikor arról tájékoztattuk Benedek Istvánt, hogy az ügyészség vádirata szerint a tábornok volt az egyike azon generálisoknak, akik 1989. december 17. és 20. között a tömegbe lövettek, az RMDSZ helyi elnöke és tanácsosa belátta, hogy ő most hall erről először. Az Atanasie Victor Stănculescu, Mihai Chiţac és Ştefan Guşă dossziéjában a nyomozó hatóságok mindhármukat bűnösnek találták, azonban csak az első kettőt küldték bíróság elé, mivel az amúgy magasabb katonai tisztséget betöltő Guşă időközben, 1994-ben elhunyt.

Az RMDSZ változtatna, a prefektúra kivár

A Krónika tegnap arra is kíváncsi volt, miként reagál a marosvásárhelyi önkormányzat RMDSZ-frakciója Tőkés László EP-képviselő, illetve Kelemen Hunor szövetségi ügyvezető elnök a hét végén elhangzott javaslataira, miszerint valamennyi tanácsosnak erkölcsi kötelessége lenne lemondani. „Az lenne a legegyszerűbb, ha félreállnánk. Nekünk most viszont az a dolgunk, hogy kezeljük a helyzetet, és ígérem, kezelni is fogjuk” – jelentette ki az RMDSZ választmányi elnöke. Csegzi Sándor azt is hozzátette, hogy kérni fogja a román kollégáktól, hogy a vitatott múlttal rendelkező tábornok helyett nevezzenek meg másvalakit, akinek szobrot szeretnének állítani.

Alpolgármester kollégája, Claudiu Maior viszont úgy véli, Guşă helyett csak akkor jöhet szóba másvalaki, ha valamelyik illetékes szerv megerősíti az 1994-ben elhunyt katonatiszt bűnösségét. Hasonlóan óvatos álláspontra helyezkedett Valentin Precup alprefektus is. A kormánymegbízott azzal hárította el a felelősségvállalást, hogy kevés információval rendelkezik. Kérdésünkre, hogy a prefektusi hivatal megtámadja-e a helyi tanács döntését, Precup csak annyit tudott mondani, hogy a törvény hat hónapos kifutási időt biztosít. „Előbb le kell ellenőriznünk a tanácsi határozat törvényességét, csak utána dönthetünk” – nyilatkozta. Kérdésünkre, hogy magánemberként mi a véleménye Guşáról, Valentin Precup elzárkózott a válaszadástól.

„Másokat is felelősségre kellene vonni”

A Guşă-ügy a forradalom egyik marosvásárhelyi tábornokára is felhívta a közvélemény figyelmét. Kincses Előd, a ’89 decemberében alakult Nemzeti Megmentési Front akkori megyei alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján Constantin Cojocaru tiszt bűnösségére emlékeztetett. Szerinte a vásárhelyi tábornok közvetlen módon felelős a hat áldozat életéért. „Annak idején Viorel Ciobotă katonai főügyész arról biztosított, hogy Cojocarut bíróság elé állítják. Ehhez – mint akkor mondta – csak arra várnak, hogy Bukarestből érkezzen meg egy másik tábornok, mert a katonai törvények alapján egy generálist nem tartóztathat le egy nála kisebb rangban lévő tiszt.

Sajnos az a tábornok a mai napig sem érkezett meg, Cojocaru meg köszöni szépen, jól van, Bukarestben élvezi a tetemes nyugdíját” – fejtette ki Kincses, aki szerint még most sem késő felelősségre vonni a december 21-i vásárhelyi tűzparancs elrendelőit. A marosvásárhelyi ügyvéd abbéli reményét fejezte ki, hogy Traian Băsescu államfő is megszólal hamarosan az ügyben, elvégre „azok közé tartozott, akik a legvehemensebben kérték a kommunizmus elítélését”. „Szerintem a román pártok sem fogják ennyibe hagyni vásárhelyi tanácsosaik döntését, ráadásul itt az ideje, hogy a prefektus is politikai függetlenségéről tegyen tanúbizonyságot” – szögezte le Kincses Előd.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés