Hirdetés

Meghiúsul az OTP Bank által támogatott bolyais terv

Négy év alatt egyetlen kapavágást sem végeztek annak a borzonti ingatlannak a területén, amelynek építését a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Gimnáziumnak a budapesti Országos Takarékpénztár (OTP) alapítványának pénzéből kellett volna lebonyolítania.

Szucher Ervin

2009. augusztus 25., 09:282009. augusztus 25., 09:28

A neves iskola egy nyolcfős diákcsoportja révén még 2005-ben 5 millió forintos díjat nyert egy nyaraló megépítésére. Az OTP–Fáy András Alapítvány által rendezett Kreatív takarékosság elnevezésű gazdasági verseny díját ünnepi körülmények között Marosvásárhelyen a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke, Vízi E. Szilveszter adta át az iskola vezetőségének. Nem sokkal azelőtt, a magyarországi díjkiosztáskor derült ki, hogy Borsos Szabolcs tanítványai, akik 47 Kárpát-medencei iskola csapatával küzdöttek meg, nemcsak virtuális pénzként kezelhetik az 5 millió forintot, hanem nyertesként meg is kapják.

„A díjazáson Vízi E. Szilveszter bejelentette, hogy a kuratórium úgy döntött: a nyertesek megkapják a vetélkedőben virtuálisan használt pénzt. Eleinte nem tudtuk eldönteni, hogy tréfáról van-e szó” – mondta 2005 nyarán lapunknak Borsos Szabolcs, a nyolc lányt felkészítő tanár.

Az összegből egy fából készült kisebb nyaralóra futotta volna, Bálint István igazgató viszont ennél sokkal merészebbet álmodott. Gáll János építész egy korszerű, téglából készülő, ötven fő befogadására alkalmas tanulmányi központot tervezett, melyet azonban az OTP díjából képtelenség lett volna elkészíteni. Az iskola vezetőjének azonban további adományozókat sikerült megnyernie. A kanadai Rákóczi Alapítvány például 5000 kanadai dollárt folyósított az iskola számlájára, és elnöke révén nem zárkózott el a további segítségnyújtástól sem. Bálint István elmondta: az OTP vezérigazgatója, Csányi László is további támogatásáról biztosította.

„Az OTP–Fáy András Alapítvány egyelőre csak kétmillió forintot utalt át, az egyezség alapján a többit a munkálatok végső szakaszára folyósítaná. A meglévő öszszegből azonban még az alap megöntésére sem telik” – ismerte be az iskolaigazgató, aki ezelőtt két esztendővel még rendkívül bizakodó volt. Akkor még azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a meglévő pénzből tavasszal elkezdődnek a munkálatok.

„A gyergyóalfalusi önkormányzat jóvoltából egyelőre csak a telket és az építkezési engedélyeket sikerült beszereznünk. A munkálatok elkezdéséhez még sok pénzre lenne szükségünk” – fejtette ki a Krónikának az intézményvezető. Bálint István két változatban gondolkodik: pályázati úton megszerezni a hiányzó összeget, vagy vállalkozók bevonásával elkészíteni a házat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés