
Fotó: Jakab Mónika
A korábbi bejelentésekkel ellentétben mégis takarékoskodnak az ünnepi fényekkel Kolozsváron: éjfél és hajnali négy óra között kikapcsolják a füzéreket.
2022. november 10., 16:582022. november 10., 16:58
Emil Boc polgármester szerint ez 25 százalékos megtakarítást jelent a városnak. A döntés azért meglepő, mert egy hete az elöljáró még úgy nyilatkozott, hogy Kolozsváron az előző évekhez hasonlóan szervezik meg a karácsonyi vásárt és az ünnepi díszkivilágítást: sem többet, sem kevesebbet nem engedélyeznek, mint eddig.
A Monitorul de Cluj beszámolója szerint Emil Boc úgy véli, hogy az éjszakai szüneteltetés 25 százalékos megtakarítást jelentene. A polgármester az egyik helyi rádiónak úgy nyilatkozott, hogy az energiaválság idején a takarékoskodás „jóérzés kérdése”.
Kolozsvár azonban így is dobogós helyen van az ünnepi díszkivilágításra legtöbb pénzt költő romániai nagyvárosok között: a kincses városban 1,2 millió lejt különített el a célra, ezzel kiérdemelte az országos harmadik helyet Konstanca és Galac után.

Az energiaválság közepette közel 1,2 millió lejbe kerül az ünnepi díszkivilágítás Kolozsváron, ezzel az összeggel a kincses város a harmadik helyen áll az erre legtöbb pénzt költő romániai városok listáján.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!