2010. május 26., 09:502010. május 26., 09:50
„Szerintem az idei ingatlanadót év végéig kell kifizetni. Senki ne rendelkezzen afelett, hogy mikor fizetem ki a 2010-es adómat. Úgy gazdálkodom, ahogy tudok. Ha majd decemberben lesz pénzem, akkor fizetem ki, és nem kellene megbírságoljanak. Miféle dolog ez, hogy fenyegetik az embereket?” – tette fel a kérdést lapunknak Polgár József vásárhelyi lakos.
A polgármesteri hivatal adóügyi hivatalának vezetője, Szövérfi László a Krónikának elmondta: „Az adótörvénykönyv előírja, hogy az évi magáningatlan-adók kifizetésének két határideje van: március 31-éig be kell fizetni az első félévi ház- és telekadót, szeptember 30-áig pedig a második félévit. Ha ez nem történik meg, beindul a késedelmi kamat kiszámolása.
Az adóbehajtási szabályzat (cod de procedură fiscală) meg azt írja elő számunkra, hogy ha valaki nem törleszti adóságát, el kell indítani a behajtási eljárást”. Mint mondta, a mintegy 90 ezer vásárhelyi adózó közül idén több mint 22 ezernek küldtek ki felszólítást. „Nem tudom, hogy ez most miért keltett ilyen felháborodást, hiszen tavaly is meghaladta a 20 ezret azoknak a száma, akik értesítést kaptak” – érvelt az irodavezető.
Hozzátette, eddig nem rendelkeztek speciális számítógépes programmal, ezért évente egyszer étesítették a lakosságot arról, hogy milyen elmaradások vannak, éspedig ősszel. A program beszerzése megkönnyítette a dolgukat, ezért már most kiküldték az értesítéseket. „Ha szólunk az adósoknak, az a baj, ha nem értesítjük őket, azért tolnak le, ahelyett, hogy eleget tennének kötelezettségüknek” – mondta az adószakértő.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.