2008. november 28., 12:202008. november 28., 12:20
A polgári párt politikusa által csütörtökön közzétett sajtóközleményben leszögezi: az MPP kincses városi szervezete úgy véli, a kolozsvári 1-es számú egyéni választókerület magyar választópolgárai ismerik és értékelik Mátis eddigi munkáját, és a november 30-án sorra kerülő parlamenti választásokon támogatni fogják szavazataikkal. Gergely ugyanakkor közölte, az MPP országos elnöksége a megyei szervezetek elnökségére bízta, hogy azokban a választókerületekben, ahol a pártnak nincs függetlenként induló jelöltje, a szervezet szimpatizánsait a méltatlannak tekintendő jelölttől való egyértelmű elhatárolódásra szólítják-e fel, vagy pedig a választópolgárok lelkiismeretére bízzák a döntéshozatalt. „A Magyar Polgári Párt kolozsvári szervezetéhez címzett nyílt levelében Mátis Jenő többek között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban végzett közös munkánkra hivatkozva kéri a pártunkkal rokonszenvező választók támogatását. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jegyzőjeként végzett munkája mellett parlamenti képviselőként Mátis Kónya-Hamar Sándorral, Nagy Istvánnal és Szilágyi Zsolttal együtt terjesztette be a parlament alsóházában az első törvénytervezetet a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról” – fogalmazott Gergely Balázs.
Mátis Jenő nyílt levélben kért támogatást szerdán, az RMDSZ kolozsvári képviselőjelöltje a Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezetének elnökétől, Gergely Balázstól. Kérését többek között azzal indokolta, hogy eddig is közösen tevékenykedtek és értek el eredményeket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban, és sürgős feladatnak tekintik a Kolozs Megyei Egyeztető Tanács létrehozását.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.