2011. november 13., 22:192011. november 13., 22:19
Új testület alakul Székelyudvarhelyen a városi közbiztonság javítása érdekében – a kezdeményezés az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly elindított Mondj nemet az erőszaknak! elnevezésű kampánya keretében valósul meg. A Közbiztonságért Testület célkitűzései közt szerepel az erőszakos cselekedetek, megfélemlítések visszaszorítása, a lakásmaffia megfékezése. Az egyelőre háromtagú testület – melyben Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke, Molnár Miklós MPP-s tanácsos és Jakab Attila zöld párti tanácsos vállal szerepet – képviselői sajtótájékoztatón ismertették terveiket. Elmondták, a közbiztonság javítására irányuló intézkedések mellett tenni szeretnének a biztonságosabb közlekedésért is. Az alakulat jogi keretet is kapna, elkészült egy határozattervezet, amit a tanács elé terjesztenek.
A Közbiztonságért Testület alapítói kérik a polgármesteri hivatal, az önkormányzat, valamint civil szervezetek és helyi lakók segítségét, annak érdekében, hogy „csökkenjen a városban tapasztalható, profi vagy amatőr szervezett bűnözés”. Kiemelték, közös fellépéssel lehet csak elérni azt, hogy a testület eredményesen tudjon dolgozni a célok érdekében. „Egy ilyen testületnek megelőző hatása van, a cél pedig hosszú távú. A lényeg, hogy a károsultak elmondják panaszaikat, és ne féljenek ettől a lépéstől. Általános probléma, hogy az emberek nem mernek feljelentést tenni, így a hatóságok érdemben nem tudnak semmit tenni, ezt a falat kell ledönteni és rávenni arra az embereket, hogy ha veszélyben érzik magukat, vegyék majd igénybe az alakulat szolgáltatásait” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az alakuló ülés pontos időpontját még nem tűzték ki, de valószínűleg még ebben a hónapban sor kerül rá. Ugyanakkor majd elfogadják az alapszabályt is – mondták az alapítók. A civil szervezetek, az egyházak, a taxitársaságok, valamint a kismamák helyi képviselői máris jelezték, tagjai lennének a szervezetnek, amely egyébként bárki számára nyitott.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.