Médiavita a Transindex-ügy kapcsán: a sajtó szabadsága nem egyenlő az újságírók szabadságával

•  Fotó: Krónika Live

Fotó: Krónika Live

Kiterjedt és kiegyensúlyozott médiavitának adott helyet kedden este a Krónika Live: a Transindex-ügy kapcsán Bakk Miklós politológussal és Szűcs László MÚRE-elnökkel folytattunk eszmecserét.

Krónika

2022. február 23., 10:442022. február 23., 10:44

2022. február 23., 11:172022. február 23., 11:17

Az erdélyi magyar sajtó jelenlegi helyzetéről, lehetőségeiről a jelenséget tudományos oldaláról is megközelítő Bakk Miklós politológussal, szerkesztővel és egyetemi előadóval, illetve a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnökével, Szűcs Lászlóval Rostás Szabolcs és Szőke László vitázott. Szerettük volna, ha a Transindex legutóbbi felelős szerkesztője, Vig Emese is a beszélgetés részese lett volna, de ő azzal hárította el a megkeresésünket, hogy szerkesztőségbeli kollégáival megbeszélve a helyzetet, nem kívánnak élni a lehetőséggel, mert „a már elmondottakon és leírtakon túl nincs mit hozzátegyenek” a témához.

Bakk Miklós ezt sajnálatosnak nevezte, rámutatva: azzal, hogy az ilyen beszélgetésekből kimaradnak, az egykori, a múlt héten a politikai ellehetetlenülésre panaszkodva testületileg felmondott transindexesek csak a felek közti árkok elmélyítéséhez járulnak hozzá.

Bakk Miklós ugyanakkor sajnálatának adott hangot a Transindex megszűnése miatt, egy „nagyon sajátos és eredeti színfoltként” jellemezve a portált. „Tudom jól, és nem kell megkerülni ezt a kérdést, hogy minden sajtóprodukciónak, sajtóteljesítménynek van egy politikai értékelése, és ebben a tekintetben az erdélyi közvélemény egy nagyon jelentős szegmentuma számára a Transindex egy baloldali ideológiai zárványnak tűnt, de én úgy gondolom, hogy mindenképpen egy nagyon fontos erdélyi színfolt volt, hiszen az urbánus fiatal rétegnek nyújtott egy jelentős megnyilvánulási terepet.

Idézet
Mindenképpen veszteség ért bennünket a Transindex megszűnésével. Ahogy viszont ez a kilépés történt, azt tudom mondani, hogy nem a legelegánsabb módon sikerült”

– fogalmazott Bakk Miklós. A politológus többek között azt kifogásolta, hogy a Transindex megszűnéséről szóló szerkesztőségi közlemény szerint csak ők képviselik a sajtószabadság iránti igényt, miközben az erdélyi magyar sajtópaletta többi résztvevője ebből következőleg egy politikai agendát lát el. A független és objektív sajtó tulajdonképpen egy mítosz, és sokan összetévesztik a sajtó szabadságát az újságírók szabadságával, a fogalom nem azonos ugyanakkor a szólás- és a vélemény szabadságával sem, mutatott rá az egyetemi oktató. „A szólásszabadság egy egyéni jog, a demokratikus társadalmak alapja, de a sajtószabadságnak nagyon nehéz meghatározni az alanyát” – fejtette ki Bakk Miklós.

Szűcs László is a transindexesek távozásának módjában találta a legtöbb kifogásolni valót, abban, hogy ez mennyire „szerencsétlenül volt kommunikálva”. „Nagyon sok mindenre nem kaptunk választ. Nem biztos, hogy minden ránk tartozik, de továbbra sem értem, hogy a Transtelex majdani munkatársai miért nem nyilatkoznak. És különösen nem szimpatikus, hogy miközben tudom, hogy elhárítottak több erdélyi médiamegkeresést, interjúkérést, magyarországi lapoknak nyilatkoztak, még ha nem is lettünk sokkal okosabbak ettől.

Idézet
Nem lett volna semmi, ha bevállalják, hogy ezt az utat választják tovább, és kész. Feleslegesnek éreztem az egész cirkuszt, ami volt”

– fogalmazott az újságírószervezet vezetője. 

•  Fotó: Montázs: Krónika Galéria

Fotó: Montázs: Krónika

Szűcs László hozzátette: őt személy szerint az jobban érdekli, hogy a Transindexszel mi lesz most, hogy valóban végleg megszűnik-e ezen név alatt ez a kiadvány és az évek alatt a cím alatt felhalmozott kulturális örökség. „Nem értem a többségi részvénytulajdonost sem, mert megtehetné, hogy verbuvál egy újabb csapatot, és folytathatná tovább a munkát, de erről ugyancsak nem tudunk sokat” – fejtette ki.

korábban írtuk

MÚRE-elnök a Transindex-ügyről: nem kell mindenkinek csomagolnia
MÚRE-elnök a Transindex-ügyről: nem kell mindenkinek csomagolnia

Több szakmai szolidaritásra lenne szükség Szűcs László, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének elnöke szerint, aki a Transindex munkatársainak felmondása kapcsán nem tartja szerencsésnek kisajátítani olyan fogalmakat, mint sajtószabadság.

Elérkezett oda az egykor igen jelentős pénzügyi-politikai támogatásokat kapott Transindex, hogy az általa működtetett szerkezetet már nem lehetett abból a pénzből, a megvalósítható finanszírozási konstrukcióból fenntarthatóvá tennie – értékelte a kialakult helyzetet Szőke László. „Ebből keresték a kiutat, és meg is találták a Telexet. Véleményem szerint amióta az új felelős szerkesztő, Vig Emese megjelent, egyértelműen áttolták a magyarországi mintára a kommunikációját a Transindexnek, ami elárulta azt is, hogy a majdani finanszírozási forrást honnan és hogyan keresik. Ha kicsit viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy belátták, hogy nekik az egzisztenciájukat az erős Fidesz- vagy konzervatívmédia-ellenesség jelenti, mert onnan tudnak majd forrásokat beszerezni” – mutatott rá az újságíró.

A videópodcast műsorát a Krónika Facebook-oldalán és a Médiatér Youtube-csatornáján lehet visszanézni.

korábban írtuk

Kelemen Hunor szerint a transindexesek nem áldozatai senkinek – Lesz másik: Transtelex
Kelemen Hunor szerint a transindexesek nem áldozatai senkinek – Lesz másik: Transtelex

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Transindex egykori tulajdonosa szerint a portál körül történteknek semmi köze nincs a sajtószabadsághoz. Közben kiderült: már korábban eldőlt, hogy a felmondott újságírók a magyarországi Telex.hu-val indítanak új portált.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél