Hirdetés

Márton Árpád szerint Munteanu kérése nem jogszerű

Tilos a személyes adatok gyűjtése, így törvénytelenséget követett el a Kovászna megyei prefektus, amikor nemzetiségi statisztikákat kért az intézmények vezetőitől – tette közzé nyílt levelében Márton Árpád. Az RMDSZ háromszéki képviselője szerint Codrin Munteanu több törvényt is megsértett, amikor 38 intézményhez eljuttatott körlevelében adatokat kért arról, hogy hány magyar és román alkalmazott dolgozik.

Bíró Blanka

2009. március 30., 09:482009. március 30., 09:48

A jogász politikus megfogalmazta, nem esett nehezére a jogszabályok előkerítése, hiszen több törvénycikkelyt személyesen ő írt. Mint hangsúlyozta, a 2001/677-es törvény egyértelműen fogalmaz: „a faji vagy etnikai eredettel, politikai, vallási, filozófiai és más hasonló jellegű meggyőződéssel, szakszervezeti hozzátartozással, valamint egészségi állapottal vagy nemi élettel kapcsolatos személyi adatok feldolgozása tilos”.

A háromszéki politikus szerint csak a népszámlálási statisztika tarthatja nyilván a nemzetiségi hovatartozásról szóló adatokat, az egyén azonosítása nélkül. A rendőrségi közleményekben és a sajtóban is csak akkor hozható nyilvánosságra az elkövető etnikai vagy vallási hovatartozása, ha az elkövetett bűncselekmény etnikai vagy vallási indíttatású. Márton Árpád szerint éppen ezen jogszabályokból kiindulva a prefektus törvénytelenséget követett el, amikor etnikai statisztikákat kért, mint ahogy azok az intézményvezetők is a törvény ellen cselekedtek, akik meggondolatlanul válaszoltak a kérésre. 

Amint arról lapunkban is beszámoltunk, Codrin Munteanu ellen ez ügyben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is vizsgálatot indított. A múlt heti meghallgatáson a prefektus nem tudott megjelenni, mert aznap született meg a gyermeke. A meghallgatást így keddre halasztották, és várhatóan csütörtökre már döntés is születik ebben az ügyben.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
Hirdetés