2010. május 31., 10:012010. május 31., 10:01
A magyar rendezvényeket idén is az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület szervezte. Szombaton délelőtt a vár udvarán a Gyermekgyöngykoszorú Fesztivál keretében perdültek táncra a kisiskolások. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke elmondta: 2002 óta kapcsolódnak be a programok szervezésébe.
„Azóta minden évben nótaestet szervezünk, és közismert magyar értelmiségiekkel hozzuk össze a közönséget, megköszönjük a fáradozásukat. Idén a Fülöp házaspárt köszöntöttük, Fülöp Ilona nyugalmazott könyvtárost hetvenedik, férjét, Fülöp Géza vegyészt nyolcvanadik születésnapjuk alkalmával” – mesélte a Krónikának Ábrám Zoltán. Az EMKE javasolta, hogy Fülöp Géza díszpolgári címet kapjon, de mint arról beszámoltunk, a politikai viták miatt elmaradt a cím odaítélése. A rendszerváltás után Fülöp Géza a nyelvoktatás megszervezését, s a Kemény Zsigmond Társaság munkáját irányította.
Az idén nyolcadik alkalommal megszervezett Gyermekgyöngykoszorú Fesztivál először lett része a városnapok programjának. Ábrám Noémi elmondta: a fesztivált azért foglalták bele a programba, hogy némi anyagi támogatást kapjanak az önkormányzattól. „Ez nevetségesen kevés összeg, de több a semminél” – értékelte a szervező. A rendezvényen 12 együttes vett részt, mintegy 250 gyerek fordult meg a színpadon. A műsor levezetését felvállaló Ábrám Noémi tanítónő elmondta: néhány marosvásárhelyi iskolából, illetve Erdőcsinádról, Mezőpanitról, Nyárádszeredából, Mezőmadarasról, Beresztelkéről, Marosvécsről érkeztek csoportok.
A vásárhelyi művészeti gimnáziumból két osztályközösség is részt vett, holott az iskolában nem oktatnak néptáncot. Szabó Éva nyugalmazott néprajz szakos pedagógus, valamint Moldován Emese zenetanárnő tanította be a táncokat, népi játékokat. Előbbi kifogásolja, hogy a művészeti iskolában nincs népzene- és néptáncoktatás. „Még fakultatív módon sem lehet választani ezt a tantárgyat. Hat-hét éve az EMKE segítségével kiadtunk egy gyermekdalokat és gyermekjátékokat tartalmazó könyvet, ez nagy segítség lenne a tanítónőknek. De nem nagyon köszönnek vissza a játékok” – mesélte a nyugalmazott pedagógus.
Szombaton délután három korcsoport számára népdalvetélkedőt szervezett az EMKE. Ábrám Zoltán szerint a következő években azon kell munkálkodniuk, hogy Vásárhely szép épületeinek a belső tereit koncertek révén népesítsék be. Miközben szombaton a színpadon a kicsinyek ropták a táncot, énekeltek, a számtalan sátor alatt kolbász, miccs, flekken, csirkecomb sült. Az egyik pult kivált a többi közül: Pakó Zoltán helyi vendéglátós és a kecskeméti Döbrögi csárda vezetője, az erdélyi származású Tóth Zoltán üstökben székely gulyást, brassói aprópecsenyét, babgulyást, csülkös pacalt főzött a közönség nagy örömére.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.