2010. február 09., 08:592010. február 09., 08:59
„Egyre inkább foglalkoztat a polgármesteri székért való indulás gondolata” – szólta el magát tegnapi sajtótájékoztatóján Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke. Mint mondta, szakmai és politikai ismertsége jó esélyt kínál a tisztség elnyerésére. Az orvos-politikus ugyanakkor áldozathozatalként értékelné a lehetséges lépést.
„Én nem a politikából élek, mint egyesek, hanem a szakmámból, amely egyúttal a hobbim is. Viszont naponta találkozom akár félszáz pácienssel is, akik különböző, az illetékes vezetők által megoldatlan gondokra hívják fel a figyelmemet. Ez arra sarkall, hogy egyre komolyabban gondolkozzam azon, hogy két év múlva megpályázzam a polgármesteri széket” – fejtette ki Benedek István.
A marosvásárhelyi RMDSZ-elnök ugyanakkor nemtetszését fejezte ki a szövetség megyei vezetésével kapcsolatban is. Mint mondta, kimondottan zavarta, hogy a megyei vezetőség nem vonta be őt is a Demokrata-Liberális Párttal (PDL) folytatott, az intézményvezetői tisztségek elosztására vonatkozó tárgyalásokba. Kérdésünkre, hogy ezek után, ha valóban megpályázza a polgármesteri széket, mennyire számít a megyei vezetés támogatására, Benedek István kifejtette: „Ha a megyei intézmények elosztása a megye dolga volt, akkor a városi polgármesterség ügye a városé lesz”.
Ugyanakkor elismerte, hogy ameny-nyiben két évvel ezelőtt az RMDSZ országos, valamint megyei vezetése kiáll az eredeti jelölt, Csegzi Sándor mellett, akkor jelenleg talán magyar polgármestere lenne Marosvásárhelynek. Mint ismeretes, a felső vezetés nyomására, a marosvásárhelyi szervezet jelöltje, Csegzi utat engedett Borbély Lászlónak, aki már az első fordulóban vereséget szenvedett a harmadjára megválasztott Floreától.
Benedek István esetleges indulásával kapcsolatban a Krónika a megyei vezetés véleményére is kíváncsi lett volna. Kelemen Atilla elnököt azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnünk, Szabó Árpád ügyvezető elnök pedig nem kívánta kommentálni a döntést.
| Benedek István marosvásárhelyi RMDSZ-elnök szerint Tőkés László európai parlamenti képviselő helytelenül járt el, amikor a hét végén úgy találkozott Dorin Florea polgármesterrel, hogy előtte nem egyeztetett a szövetség helyi képviselőivel. Az elnök szerint Tőkés olyan kérdésről egyeztetett a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Maros megyei elöljárójával, amely „már azelőtt elintézettnek volt tekinthető”. Benedek István kijelentette: Florea már korábban megígérte, hogy mindaddig, amíg nem tisztázódik Ştefan Guşă szerepe a temesvári forradalom megtorlásában, nem állítanak szobrot a tábornoknak. „Ha Tőkés László egyeztet velünk, akkor a Guşă-ügynél sokkal aktuálisabb problémákkal fordulhatott volna a polgármesterhez. Ezt a kérdést nagyjából megoldottuk, ráadásul Marosvásárhely lakóit a munkanélküliség, az iskolák és a kétnyelvűség helyzete sokkal inkább foglalkoztatja” – fogalmazott Benedek. Szerinte Tőkés László csak azért melegítette fel a Guşă-ügyet, mert feledtetni akarta testvérének, Tőkés Andrásnak múlt heti kijelentését, miszerint az erdélyi magyarság nem készült fel az autonómiára. |
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.