Hirdetés

Marosvásárhely: a hegyimentő-szolgálatok munkáját kifogásolják

A romániai hegyimentő-szolgálatok tevékenységének hiányosságaira kívánta felhívni a figyelmet a Carpathian Adventure elnevezésű kalandtúrát szervező Outward Bond Románia és a Perpetuum Mobile Egyesület.

Máthé Éva

2009. október 08., 09:352009. október 08., 09:35

A két szervezet képviselői sajtótájékoztató keretében jelentették be: a Hegyimentők Országos Egyesületétől kértek kivizsgálást az augusztus 13-án, a Fogarasi-havasokban megrendezett kalandtúra közben elhunyt 38 éves önkéntes hegyimentő – civilben topográfus – esete kapcsán, aki a kalandtúrán pályabíróként vett részt. Választ azonban nem kaptak.

Horváth Kovács Ádám, az Outward Bound igazgatója, Székely László, a kalandverseny műszaki felelőse, valamint Vajda György szervező elmondták: a Carpathian Adventure versenyre benevezett csapatok augusztus 13-án indultak el a versenyre. Az első ellenőrzési pontnál a bíróként jelen levő munkatársuk a Bâlea-tó felé indult, útközben azonban agyvérzést kapott, elvesztette az eszméletét. A szervezők azonnal értesítették az illetékes viktóriavárosi hegyimentőket, akik csak másnap délelőtt 10 órakor vitték kórházba a topográfust. Két műtéten esett át és szeptember 3-án elhunyt.

„A hegyimentők nem végezték rendesen a dolgukat, semmilyen életmentő felszereléssel nem rendelkeztek. Mindössze teát és szendvicseket hoztak magukkal” – mondta Horváth. Egyébként igen nehezen megközelíthető helyen, egy meredek hegyoldalon, 2200 méter magasságban érte az agyvérzés a topográfust, ahol még sátrat sem lehetett felhúzni, hogy legalább az éjszakai hidegtől védjék.

A szervezők eddig azért nem tájékoztatták a sajtót, a közvéleményt, mert várták a kivizsgálás eredményét. Egy hónappal ezelőtt fordultak a Romániai Hegyimentők Országos Egyesületének jogi és fegyelmi bizottságához, kérték, hogy folytasson vizsgálatot. Az egyesület elnöke, Mircea Nistor érdeklődésünkre elmondta: mivel sok személytől kellett összeszedni az adatokat, információkat, elhúzódott az ügy kivizsgálása. Elismeri: „A felelősség egyértelműen azokat a hegyimentőket terheli, akik Viktóriavárosban augusztus 13-án este szolgálatban voltak. Mircea Nistor azt ígérte, a marosvásárhelyi szervezők pár napon belül megkapják a választ beadványukra.

A marosvásárhelyi SMURD vezetője, Mircea Boeriu doktor szerint az augusztus 13-án este szolgálatban levő pilóta azt nyilatkozta: aznap nem voltak megfelelő meteorológiai viszonyok ahhoz, hogy a szóban forgó hegyvidéken leszálljon. Ezért csak másnap reggel indultak a bajbajutott segítségére. A pilóta szerint a felhők 600 méter magasságban voltak a helyszín fölött, és ahhoz, hogy egy helikopter leszálljon, ezeknek legkevesebb 1800 méterre kell lenniük a talajszinttől.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés