Hirdetés

Maros megye: pénzt kértek az Iskola Alapítvány pályázati űrlapjaiért

A Maros megyei Mezőbánd község lakóinak egy része panasszal fordult a Krónikához azért, mert állításuk szerint helyi RMDSZ-aktivisták pénzt kértek tőlük a magyarul tanuló gyerekeknek alanyi jogon járó, az Iskola Alapítvány révén lebonyolítandó támogatási pályázat űrlapjáért.

Máthé Éva

2009. március 18., 09:042009. március 18., 09:04

Az RMDSZ mezőbándi szervezetének elnöke, Bartha Domokos alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, tudomása van arról, hogy a magyarországi oktatási támogatás igényléséért kitöltendő űrlapokat pénzért osztogatták a községben, és igyekezett leszögezni: semmi köze nincs az ügyhöz.

„Valaki innen, a községből bement az Iskola Alapítvány marosvásárhelyi székhelyére, és több kérvényt is elvett, s azokat pénzért adta tovább” – mondta Bartha. A bándi elnök azt állítja, mindeddig nem tudta azonosítani azokat, akik ilyesmit követtek el, ezért nem tervezik, hogy eljárást indítanak ellenük. „A gyanúsítottak listáján egyelőre három név szerepel, de mivel nincsenek bizonyítékaink, a lista tartalmát nem kívánjuk közzétenni” – tette hozzá a helyi RMDSZ-elnök. Egy neve elhallgatását kérő mezőbándi lakostól megtudtuk, a kérvényekért 12 lejt igényeltek.

A Maros megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke, Szabó Árpád szerint bár ilyen jellegű panaszokkal nem szoktak a szervezet irodájához fordulni, tud arról, hogy az oktatási támogatás kiosztásakor néha egyes vidéki RMDSZ-es tisztségviselők pénzgyűjtésbe kezdenek.

„Ilyenkor az a helyes eljárás, ha az elnök nyíltan kihirdeti, hogy valamilyen nemes célra gyűjtést rendeznek, és akkor megkérik azokat, akik tehetősebbek, hogy önkéntesen, aláírásuk ellenében vállalják, hogy a kapott pénz egy részét felajánlják közösségi célokra. Ez az egyetlen olyan eljárás, ami ehhez a támogatáshoz kapcsolódhat, és nem kifogásolható. De szigorúan tilos pénzért osztogatni az űrlapokat azoknak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak bemenni Marosvásárhelyre a nyomtatványokért” – magyarázta Szabó Árpád.

Mint ismeretes, a Szülőföld Alap, amely évek óta magyar állami nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást nyújt a határon túli, magyarul tanuló diákoknak, az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány révén bonyolítja le a támogatás folyósítását. Az alapítvány Maros megyei kirendeltségének vezetője, Szabó Zoltán megkeresésünkre elmondta: bárkinek adnak nyomtatványt, aki hozzájuk fordul.

„Általában legtöbb 2-3 űrlapot adunk azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy faluról jöttek, s a szomszédjuknak vagy rokonuknak is szeretnék hazavinni a nyomtatványt” – mondta Szabó. Azt is közölte a Krónikával: a vidéki igénylők általában nem jönnek be Marosvásárhelyre, hanem az RMDSZ körzeti irodáiban szerzik be az űrlapot. Maros megyében körülbelül 18 ezer támogatásra jogosult gyerek szerepel a nyilvántartásban, tehát nem tudják nyomon követni, hogy ki kér jogosan vagy jogtalanul nyomtatványt. „Így megtörténhet, hogy valóban valakik néhány űrlapot pluszban kérnek, majd megpróbálnak azokkal kereskedni” – ismerte el Szabó Zoltán.

Arról nincs információnk, hogy szám szerint Mezőbándon hányan kellett, hogy pénzt adjanak az űrlapért. De annyit a panaszosaink elárultak, hogy nem egy-két családról volt szó. Korábban az is felmerült, hogy egyes RMDSZ-es tisztségviselők kikötötték: csakis a tagsági díjat fizető RMDSZ-tagok kapnak oktatási támogatást, azonban ez is tiltott eljárásnak minősül.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
Hirdetés