Hirdetés

Maros megye: egy palota két leltáron

•  Fotó: Gönczi Ákos

Fotó: Gönczi Ákos

A marosvásárhelyi Apolló-palota tulajdonjogáról vitázik a megyei és a helyi önkormányzat. Mint kiderült, az ingatlan – melyben többek közt népművészeti iskola is működik – jelenleg mindkét intézmény leltárán szerepel.

Máthé Éva

2009. szeptember 02., 09:292009. szeptember 02., 09:29

Marosvásárhelyen a rendszerváltás óta heves vita folyik arról, hogy a legjelentősebb ingatlanok a megyei vagy a vásárhelyi önkormányzat tulajdonában legyenek. Jelenleg a főtér, azaz a Rózsák tere 5. szám alatti, Apolló-palota néven ismert többemeletes ingatlan tulajdonjoga került terítékre.

Az épületben a népművészeti iskola működik, és itt bérel irodát több román párt megyei szervezete, valamint a Pro Europa Liga is. Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, a marosvásárhelyi tanács szerint a megyei önkormányzatot az épületnek csak egy része illeti meg. „Amikor a törvényszéki pert elindítottuk, az egész épületet kértük, hiszen ez mindig egységes ingatlan volt – magyarázta a megyei tanács elnöke. – A törvény szerint azt az önkormányzatot illeti az épület, amelyhez az ingatlanban működő intézmény tartozik. A népművészeti iskola a megyei önkormányzat égisze alatt működik, így értelemszerűen az Apolló-palota a mienk.”

Mint mondta, 2002-től az Apolló bekerült a megye leltárába, ugyanakkor a városi leltárban is szerepel. „A prefektúra korábban megtámadta azt a kormányhatározatot, amely jóváhagyta ezt a leltár-lajstromot. A prefektus kérte, hogy az Apollót vegyék ki a megyei leltárból, 2007-ben azonban jogerős ítélet született arról, hogy az ingatlan a miénk marad” – tette hozzá Lokodi Edit Emőke. Elmondta továbbá, az épület alatt levő és a hozzá tartozó főtéri terület kisebb, mint ami az eredeti telekkönyvben szerepel, ezért újra telekeltetni kell az ingatlant. Ehhez megyei közgyűlési határozat volt szükséges, ami nemrég meg is született, ám csak azután, hogy heves vita zajlott a közgyűlésen a különböző pártokat képviselő megyei tanácsosok között.

A dolgot bonyolítja, hogy az Apolló-palota boltíves pincéje annak a Locativ Rt.-nek a tulajdonát képezi, amelynek egyetlen részvényese a marosvásárhelyi önkormányzat. „A pincehelyiségről a per során nem esett szó, mi nem tudtunk arról, hogy létezik ez a tágas pincehelyiség. Fogalmam sincs, hogy milyen alapon telekelték be a Locativ Rt.-nek” – állítja Lokodi Edit. Csegzi Sándor alpolgármester a Krónikának elmondta: rendkívül károsnak tartja az ingatlan tulajdonjoga kapcsán kialakult vitát. Véleménye szerint az Apolló-palota a városé, hiszen megépítése óta a települést, annak lakóit szolgálja.

A palota és Bolyai János, a sáros művész

Keresztes Gyula Marosvásárhely régi épületei című kötete szerint az eredetileg újbarokk stílusú Apolló vendégházat Teleki Sámuel, a Téka alapítója építtette 1820 körül azért, hogy halála után annak a jövedelméből fedezzék a könyvtár működési költségeit. Földszintjén üzletek működtek, első emeletén lakásokat lehetett bérelni, míg a másodikon táncterem volt – az úgynevezett Szála –, ahol vándorszínészek szerepeltek, bálokat tartottak. Itt többek között Déryné, Kántorné, Blaha Lujza és Jászai Mari is fellépett. Teleki Sámuel végrendeletét utódai nem tartották be, s 1923-ban az Apolló-palotát eladták.

Az új tulajdonos, Bürger Albert sörgyáros a lakások bérbeadását vélte jobb üzleti fogásnak, így az épületet átalakította, homlokzatát is megváltoztatta. Az MTA könyvtára kézirattárában őrzött Bolyai-anyagban Hints Dánielné azt is leírja, hogy a mindig elegáns, frissen borotválkozott Bolyai János annak idején ide járt hegedűkoncertet adni. Egy alkalommal – mivel nagy sár volt –, beleült egy cseberbe, aminek a fogantyúján átdugtak egy karót, és azzal vitette magát a koncertre. A helyi riskahordók azonban megcsúsztak, és kiborították a fess tiszt urat, így Jánosnak haza kellett mennie átöltözködni. A hangverseny plakátját ma is őrzik a könyvtár kézirattárában.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés