2010. szeptember 12., 12:392010. szeptember 12., 12:39
Kelemen Hunor kulturális miniszter szerint Frunda György még „előáll” a kormányból való kilépés ötletével, de az RMDSZ képviselőinek nem akar kilépni a kormányból. „Megvannak az ismertetett céljaink, és igyekszünk megvalósítani azt, amit kitűztünk magunk elé, és mindenkinek lehet javaslata, véleménye, de amíg az RMDSZ nem dönt, addig mindaz, amit Frunda úr mond az az ő véleménye marad” – mondta Kelemen Hunor.
Hasonlóan vélekedett Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfőhelyettes is, aki kijelentette: a szövetség képviselőinek többsége továbbra is támogatja a kormányzati szerepvállalást, „kevés és megalapozatlan” az ellenvélemény.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szeptember 25-én esedékes ülését előkészítő Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) pénteki ülésén az derült ki, hogy az RMDSZ képviselőinek többsége támogatja a kormányzati szerepvállalást, szögezte le Markó.
Frunda György szenátor júliusban levelet küldött az SZKT-nak, amelyben bírálta az áfa (TVA) megemelését. Markó Béla akkor „az SZKT levelező tagjának” nevezte Frundát, és kifejtette: Frunda György szenátor a kormány egyetlen fontosabb döntésével sem értett egyet, „populista és demagóg módon próbál válaszolni bizonyos kérdésekre”, és „népszerűségre törekedik”.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.