
Fotó: A szerző felvétele
A hivatal jóváhagyása szerint a logó plakátokon, szórólapokon, falragaszokon használható. Demeter a Krónikának elmondta, két éve a Szövetség a Székelyföldért nevű székelyföldi önkormányzati társulás alakításáról szóló első gyűlésen fogalmazódott meg egy közös szimbólum szükségessége. Akkor felkérte Damokos Csaba és Kopacz Attila képzőművészeket, tervezzék meg a logót.
A szimbólum levédését már Demeter János kezdeményezte személyesen a szabadalmi hivatalnál, így a jóváhagyás után ő lett annak tulajdonosa. A szimbólum megjelenik az idén májusban Nagyajtánál felállított megyehatártáblán is. Demeter elmondta, személyesen nem akarja használni a márkanevet, de szívesen átengedi azt a Szövetség a Székelyföldért társuláshoz hasonló kezdeményezéseknek, például a Székelyföldi Városok Szövetségének.
Mint arról beszámoltunk, a Szövetség a Székelyföldért egyesület jogi bejegyzésének lehetőségét hosszú időre félretette a sepsiszentgyörgyi bíróság, amikor felfüggesztette a fellebbezési folyamatot. Mint ismeretes, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere az elmúlt héten a Székelyföldi Városok Szövetségének létrehozását kezdeményezte. Öt székelyföldi város: Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely polgármesterei, valamint a Hargita és a Kovászna megyei önkormányzatok vezetői egyeztetnek az együttműködési lehetőségekről. Ráduly elmondta, ezt a szövetséget megpróbálják Hargita megyében bejegyezni, hátha jobban boldogulnak, mint a háromszékiek a Szövetség a Székelyföldért egyesület bejegyzésével. Megkeresésünkre Csíkszereda polgármestere elmondta, a legközelebbi közös beszélgetés tárgya a szövetség szimbólumrendszere lesz, hisz nagyon fontosnak tartják az arculati elemeket. „Várjuk a javaslatokat, a Demeter által levédetett márka csupán az egyik lehetséges megoldás, erről később döntünk” – mondta Ráduly.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.