Hirdetés

Mária-út: építeni összefogással lehet

Ahhoz, hogy a Mária-út kiépítése ütemesen haladjon, több szinten van szükség az összefogásra. Nemcsak Ausztria, Románia és Magyarország együttműködése, hanem a Székelyföld, a Partium és Közép-Erdély összetartása is elengedhetetlen. Ezt a zarándokprogramot akkor tudjuk a leghatékonyabban előmozdítani, ha a civil társadalom, az egyház és a politikum is szerepet vállal annak megvalósításában – hangsúlyozta Sógor Csaba EP-képviselő a zarándokút kapcsán a hétvégén Csíkszeredában szervezett konferencián. Javaslatot tett, hogy a Mária-út Jászvásárig terjedjen, hogy a moldvai csángók is elérhetőek legyenek.

Krónika

2010. október 04., 08:122010. október 04., 08:12

A Mária-út erdélyi szakaszának kiépítésére készült stratégiai terv egyik állomásaként szervezték meg a hétvégén Csíkszeredában azt a háromnapos konferenciát, ahol vallási, közéleti és politikai szereplők egyaránt ismertették a zarándok- és turistaút-hálózat kiépítésével kapcsolatos elképzeléseiket.
Mint ismeretes, a Gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület közösen vállalták fel, hogy az ausztriai Mariazelltől Csíksomlyóig terjedő Mária-út erdélyi szakaszának megépítésében támogatják a magyarországi Mária Út Egyesületet.

A vallási, történelmi és kulturális értékek megőrzését szolgáló zarándokprogram gyalogos és kerékpáros útjaival hét országot köt össze. A Szűz Máriához kapcsolódó kegyhelyeket kapcsolja össze, és a történelmi, vallási, kulturális, természeti vagy épített örökségre, értékekre is ráirányítja az érdeklődők figyelmét. A Mariazelltől Csíksomlyóig terjedő teljes szakasz több mint 1400 kilométer, ebből 500 Romániában található, és gyalog 60 nap alatt járható be. A tervek szerint az út erdélyi szakasza három éven belül készül el.

A zarándokút jelenlegi helyzetét Szabó Tamás, a Mária Út Egyesület elnöke ismertette a jelenlévőkkel, majd előadásában részletesen kibontotta a turistaút megvalósításának céljait. Kifejtette: ez Isten és önmagunk keresése, a keresztény értékek továbbadása, a mindennapi robotból való kiszakadás, valamint Közép-Európa vallási és kulturális értékeinek feltárása szempontjából is fontos. „A Mária-út élő hagyományokon alapul, hiszen a Mária-kegyhelyek ma is megvannak, csak össze kell kötni őket” – hangsúlyozta a szervezet vezetője.

Pénteken a Szent Korona Lovagrend néhány képviselője is jelen volt a rendezvényen, akik elhozták a magyar korona másolatát, és ünnepélyes keretek között elhelyezték a színpadon. Szombaton izgalmas előadások hangzottak el, többek között Csíksomlyó szerepéről az erdélyi zarándoklatokban, valamint a székelyföldi hitvilágban, majd Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek beszélt a Mária-tiszteletről Erdélyben.

A konferencia vendége volt Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is, aki előadásában az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet. „Székelyföldön az egyén, a család identitását a nyelv mellett a vallása és a kulturális értékei jelentik” – mondta. A tárcavezető azonban arra is rávilágított, hogy szükség van a kulturális értékek újrateremtésére, ezek folyamatos újítására, hiszen másként megszűnnek létezni. Kifejtette, a közeljövőben tartandó közös magyar–román kormányülés napirendjén várhatóan a Mária-út is szerepelni fog. „Olyan ügyről van szó, amelyet támogatnom kell” – jelentette ki Kelemen Hunor.  
Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy napjainkban már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el zarándokolni, hanem olyanok is, akik turisztikai szempontból is érdeklődnek egy adott térség iránt.

Hangsúlyozta: épp ezért a Mária-út a vallási értékeken kívül alkalmat kell teremtsen arra, hogy saját népi kultúránkat és építészeti örökségünket is megmutathassuk. Kifejtette: ahhoz, hogy a Mária-út kiépítése ütemesen haladjon, több szinten van szükség az összefogásra. „Nemcsak Ausztria, Románia és Magyarország együttműködése, hanem a Székelyföld, a Partium és Közép-Erdély öszszetartása is elengedhetetlen. Ezt a zarándokprogramot akkor tudjuk a leghatékonyabban előmozdítani, ha a civil társadalom, az egyház és a politikum is szerepet vállal annak megvalósításában” – hangsúlyozta Sógor, aki arra is javaslatot tett, hogy módosítsák a Mária-út Csíksomlyóig tervezett határvonalát, hogy a moldvai csángók is elérhetők legyenek.

A konferencia második napján műhelymunka folyt, ahol a résztvevők megvitatták, hogyan lehetne kiépíteni a zarándokutat. Tegnap Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök tartott előadást Székelyföld turizmusáról, míg Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester Csíksomlyó turisztikai vonzerejéről beszélt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés