Hirdetés

Március 15. Kolozsváron: „Szabadságszerető nemzet vagyunk!”

•  Fotó: Zoltán Ildikó

Fotó: Zoltán Ildikó

Két év kihagyás után idén a hagyományos keretek között zajlott a március 15-i ünnepség Kolozsváron. A kincses városban az ünnepi menet a jóval korábbi évekhez hasonlóan idén is a Kolozsvári Protestáns Teológia Intézete elől indult.

Zoltán Ildikó

2022. március 15., 17:362022. március 15., 17:36

2022. március 16., 09:342022. március 16., 09:34

Az ünneplők a Deák Ferenc (Eroilor) utcai Bem József-emlékműhöz vonultak, majd a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentiszteletet tartottak. Ezt követően a Petőfi (Avram Iancu) téri Biasini Szálló előtt, ahol a forradalom idején Petőfi Sándor maga is megszállt, ünnepi beszédet mondott Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, Tasnádi István-Szilárd, Kolozs megye alprefektusa és Hatos Attila, az ifjúsági szervezetek képviselője, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke.

„A márciusi ifjak tette nem tűnt el nyomtalanul a magyarok szívéből. Március 15. jelképe lett a további magyar történelmi események szabadságküzdelmének. A magyarok szívében – határon innen és túl – azóta nemzeti ünnepként él ez a nap” – fogalmazott ünnepi beszédében Oláh Emese alpolgármester. Arról is beszélt, hogy

Hirdetés

2022 tavasza elhozta a „remény első jeleit” és a hitet abban, hogy megszorítások, szigorítások nélkül ismét a régi kerékvágásban folytatódhatnak a mindennapok, viszont ezt a „reményt a háború lármája szabdalja”, utalva a szomszédos Ukrajnában dúló harcokra.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

„Ezért most, amikor a ’48-as hősökről emlékezünk meg, fordítsuk fejünket kelet felé is. Ezt tette ma Kolozsvár, ezzel fejezte ki a béke és szabadság iránti vágyát, együttérzését és segítőkészségét a kincses város” – mondta Oláh Emese. Az ünnepségen Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye RMDSZ-es alprefektusa is beszédet mondott.

Idézet
„Büszkén mondhatjuk, hogy minket, magyarokat mindig is a szabadság gondolata vezérelt. Szabadságszerető nemzet vagyunk!

Nem volt ez másképp 1848 tavaszán sem, amikor a márciusi ifjak a béke és a szabadság gondolatával ragadtak kardot és indították útnak nemzetünk forradalmát is” – mondta az alprefektus. Hozzátette: 30 év után először ünnepeljük úgy március 15-ét, hogy a nyugtalanság és a rabság gondolata „ott van a szívünkben”.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke az ifjúság ünnepi gondolatait tolmácsolta. „Mit ad nekünk 174 év távlatából 1848. március 15.? Kik a mai kor Petőfi Sándorai, Táncsics Mihályai, Kossuth Lajosai? Hol vannak azok a fiatalok, akik a helyükbe kell lépjenek? Ifjúsági vezetőként mondom, hogy mi is, mint egykor a márciusi ifjakhoz hasonlóan a kor kihívásával küzdünk” – fogalmazott a KMDSZ elnöke.

Elmondta, a fiatalok most is aktív szerepet töltenek be a társadalomban, hisz önkéntesként ott vannak a ukrán határnál, ahol a rászorulóknak segítenek,

ott vannak az egyetemek előtt, ahol felemelik a hangjukat az elhamarkodott tanügyi döntések ellen, ott vannak az elektronikai eszközök képernyőjén, hogy helytálljanak a tanórákon, vagy ha vért adnak vagy éppen közösséget építenek. „Március 15., a márciusi ifjak példaként szolgálnak számunkra” – tette hozzá a KMDSZ-elnök.

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

•  Fotó: Zoltán Ildikó Galéria

Fotó: Zoltán Ildikó

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés