Hirdetés

Magyarul tanul a Román Posta

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Kötelezővé válik a magyar nyelvű ügyintézés a postavállalat kirendeltségeiben azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot – jelentette be Moldován József, a távközlési minisztérium államtitkára. A minisztérium alárendeltségébe tartozó Román Posta igazgatótanácsa a múlt hónapban elfogadta a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó határozatot, jelenleg ennek a kivitelezési módját elemzik, közölte az államtitkár, aki év eleji kinevezése óta arra hivatkozva szorgalmazta a határozat elfogadását, hogy a posta közszolgáltatást végez, így a Nyelvi Charta értelmében köteles a kisebbségek nyelvhasználatát biztosítani minden olyan helységben, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot.

Bíró Blanka

2010. november 03., 08:222010. november 03., 08:22

A határozat feltételezi a kétnyelvű táblák, feliratok, útmutatók használatát, és hogy az ügyfelekkel kapcsolatba kerülő alkalmazottak ismerjék a kisebbség nyelvét. Moldován József elmondta, a határozat gyakorlatba ültetése több időt vesz majd igénybe, hiszen meg kell vizsgálni az anyagi vonzatát is, mennyi többletkiadásba kerülnek például a kétnyelvű táblák, feliratok.

„Lépésről lépésre dolgozunk, nem akarjuk összezavarni a posta tevékenységét, de fontos, hogy ahol a 20 százalékot meghaladja a kisebbség aránya, ott a postahivatalokban legyenek kétnyelvű feliratok, és a postás, a közönségszolgálatnál dolgozó hivatalnok beszélje a kisebbség nyelvét” – fogalmazta meg az államtitkár. Moldován elmondta, a Román Postán belül jelenleg is átszervezés zajlik, így arra kérte az intézmény vezetőit, vegyék figyelembe, hogy kötelező olyan alkalmazottat foglalkoztatni, aki beszéli a kisebbségek nyelvét.

Az államtitkár reméli, az intézmény jövő évi költségvetésébe belefoglalják a kétnyelvű feliratok, útmutatók elkészítésének költségeit, és már a jövő év elején a határozat egy részét gyakorlatba ültetik. A formanyomtatványok, űrlapok két- vagy többnyelvűségére még ki kell dolgozni a módszertant. Moldován szerint a Román Posta székelyföldi kirendeltségeinél esetlegesen megvalósult a kétnyelvűség, de az a fontos, hogy ez az intézmény számára is kötelező érvényű legyen.

„Ez jelentős megvalósítás lesz abban a vonatkozásban, hogy a magyar nyelv használatát minél több területre kiterjeszszük” – szögezte le az államtitkár. Benedek Csilla, a Román Posta Kovászna megyei kirendeltségének műszaki igazgatója a Krónikának elmondta, több vidéki postahivatalnál már korábban kifüggesztették a kétnyelvű feliratokat, ugyanakkor alkalmazottaik többsége magyar nemzetiségű, de a románok is beszélnek magyarul, így a háromszéki postahivataloknál nem okoz gondot vagy fennakadást, hogy kötelező a kisebbségi nyelvhasználat.

Amint arról korábban beszámoltunk, a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a Kétnyelvűség Program keretében tesztelte az erdélyi postai szolgáltatásokat. Magyarul címzett leveleket küldtek, és azt vizsgálták, kézbesíti-e ezeket a Román Posta. A teszt során kiderült, a levelek többsége a magyarul feltüntetett helység- és utcanevekkel eljutott a címzetthez.

A leveleket marosvásárhelyi, szovátai, nyárádszeredai, kézdivásárhelyi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi és a Kolozs megyei ajtonyi címekre küldték ki. Maros megyében előfordult, hogy a címet kijavították románra, Kovászna megyében azonban változtatás nélkül érkezett meg a küldemény a címzetthez. A Román Posta sajtószóvivője szerint a magyar nyelvű címzés csak abban az esetben jelent gondot, ha a kézbesítő postás nem ismeri a magyar nyelvet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés