2010. október 08., 09:002010. október 08., 09:00
Seszták Oszkár, a szabolcsi önkormányzati közgyűlés elnöke közölte: az Innostart – Térségfejlesztők Innovációs Hálózata elnevezésű szervezetben a kistérségek, a települési polgármesteri hivatalok, valamint az alapítók térségfejlesztési szakemberei működnek majd együtt, s tevékenységük a gazdaság élénkítésére, a környezetvédelem erősítésére, illetve az agrár- és a szociális ágazat megújítására terjed ki.
Csehi Árpád Szatmár megyei tanácselnök tájékoztatása szerint a szervezet létrehozását az Európai Unió is támogatja, több mint 70 ezer euróval járul hozzá a hálózat kialakításának költségeihez. Seszták Oszkár elmondta: a decemberig létrejövő hálózat az egymással szomszédos két megye teljes területét lefedi majd. Az együttműködő magyar és román területfejlesztési szakemberek – akik közös továbbképzésen is részt vesznek majd – a két ország határ menti együttműködési programjának keretében dolgoznak ki a tervek szerint beruházási, befektetési projekteket.
Csehi Árpád az MTI munkatársának kérdéseire válaszolva kiemelte: elsősorban a közlekedési, a határ térségében élők mobilitását megteremtő, illetve az egészségturizmus fejlesztésében várnak új projekteket a hálózattól. A mindkét megyét érintő fejlesztésekhez a projektek alapján közös pályázatokat kívánnak benyújtani az Európai Unió különböző támogatási alapjaihoz.
Csehi Árpád kitért arra, hogy a két önkormányzat együttműködése révén 2008-tól több mint 10 millió eurós, mintegy 2,7 milliárd forint értékű fejlesztés indult el Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye területén. Közútfelújítás lesz például Csenger, valamint a partiumi Óvári és Csengerbagos között, idegenforgalmi fejlesztésként újítják fel a határ menti térség középkori templomait, már rendbe tették Szabolcs községben a Mudrány-kúriát, míg Nagykárolyban jövőre újítják fel a Károlyi-kastélyt, a megyei levéltáraknál és múzeumoknál pedig 1,2 milliós eurós beruházás lesz a kidolgozott közös projektek alapján.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.