Hirdetés

Magyarország új tiszteletbeli konzulját köszöntötték Temesváron

Magyarország új tiszteletbeli konzulját és az általa vezetett konzulátust köszöntötték ünnepséggel csütörtökön este Temesváron romániai és magyarországi közéleti személyiségek jelenlétében. Pánczél Zoltán romániai magyar vállalkozó, a Fornetti Romania volt vezérigazgatója és a romániai magyarok üzleti egyesületének elnöke már korábban megkezdte konzuli tevékenységét, a konzulátust hivatalosan már július 17-én megnyitották.

MTI

2009. október 02., 12:522009. október 02., 12:52

A csütörtöki ünnepségen megjelent több ország bukaresti nagykövete, Románia budapesti nagykövete, részt vettek az eseményen tiszteletbeli és főkonzulok, püspökök, önkormányzati vezetők.

„Szeretném, ha ez a konzulátus a román-magyar barátság hídjának egyik tartópillére lenne” – mondta a megjelentek előtt Pánczél Zoltán.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében felelevenítette az 1989-es temesvári felkelés eseményeit, hangsúlyt helyezve Temesvár szellemére, megállapítva, hogy a város az európai regionalizmus egyik bölcsője lett.

Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet emlékeztetett: Temesvár hosszú ideig periféria volt. Ma már azonban olyan európai regionális központ, amely összeköti Szerbiát, Romániát és Magyarországot, olyan hely Európában, ahol senki sem másodrangú, mindenki élvezi az identitás és az alkotás szabadságát. A nagykövet kiemelte Tőkés László püspöknek az 1989-es eseményekben játszott szerepét.

Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármester is nagyrabecsülését fejezte ki Tőkés László személye iránt. A polgármester szerint az 1989-es eseményekben megnyilvánult az európai szolidaritás.

Az ünnepség keretében a temesvári operaházban a Rajkó zenekar fogadta és kísérte a vendégeket, az Experidance táncegyüttes pedig műsort adott.

Romániában ez a harmadik magyar tiszteletbeli konzulátus, Iaşi és Konstanca után.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés