2008. március 14., 00:002008. március 14., 00:00
Smaranda Enache, a liga társelnöke úgy vélte, a nacionalista szervezet megmozdulása a magyar közösség ünnepe ellen irányul, és támadás az etnikumok közötti harmónia ellen. Szerinte felháborító, hogy a polgármesteri hivatal engedélyezte a felvonulást, és azt bizonyítja, hogy Emil Boc polgármester nem tud ellenállni a szélsõséges szervezeteknek. Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor eközben nyugalomra intette a megemlékezés résztvevõit. A politikus szintén aggodalmának adott hangot az Új Jobboldal tüntetése miatt, és olyan aggasztó jelekre is felhívta a figyelmet, hogy egyes helyeken nem szolgálják ki a magyar fiatalokat, ha anyanyelvükön beszélgetnek. Arra is intett, hogy a megemlékezésen szélsõséges magyar szervezetek is jelen lesznek, hozzátéve, veszélyesnek tartja, hogy megromlott a hangulat a városban.
A kolozsvári magyar közösség március 15-i megemlékezésével párhuzamosan az Új Jobboldal a Széchenyi téren „a magyar szeparatizmus ellen” szervez felvonulást, amellyel az alkotmány elsõ cikkelyére kívánják felhívni a figyelmet, hogy „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”. Ugyanezzel a céllal Bukarestben is tüntetést szerveznek, olvasható a szervezet honlapján.
Lázár Lehel
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.