
A Realitatea Tv sajnos nem az egyetlen, magyarellenes megnyílvánulásokat toleráló orgánum
Sorozatos magyarellenes megnyilvánulásokért 30 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a román médiahatóság (CNA) a Realitatea hírtelevízióra – közölte pénteki hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat (MIJSZ).
2018. szeptember 07., 21:062018. szeptember 07., 21:06
A magyar közösség elleni jogsértésekkel foglalkozó szervezet feljelentése alapján a CNA a Jocuri de putere (Hatalmi játszmák) című háttérműsor öt különböző – idén január 31. és május 5. között sugárzott – adásánál állapította meg az audiovizuális kódex megsértését, amely egyebek mellett előírja, hogy a „másik félnek” is lehetőséget kell biztosítani álláspontja ismertetésére.
A kódex azt is előírja, hogy a műsor moderátora nem használhat sértő nyelvezetet, nem uszíthat erőszakra, illetve a meghívottaknak sem engedheti meg mindezt – emlékeztet a MIJSZ.
Benkő Erika, a szolgálat vezetője szerint, ez már a sokadik alkalom, amikor jogos büntetést szabtak ki a szóban forgó műsorban elhangzottak miatt, melyek a magyar közösség elleni uszításként hatottak.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat minden olyan esetben feljelentést tesz a médiahatóságnál, amikor a magyarokat érintő, negatív tartalmakat sugároznak a hazai televíziók és rádiók – szögezte le a közlemény.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
1 hozzászólás