2010. február 01., 08:312010. február 01., 08:31
Ugyanakkor Gáti István ezentúl kormányfőtitkár-helyettesként tevékenykedhet, míg Asztalos Csaba államtanácsosként dolgozik ezentúl Markó Béla miniszterelnök-helyettes kabinetjében. A döntésekre vonatkozó miniszterelnöki határozatok csütörtökön jelentek meg a Hivatalos Közlönyben.
Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) megerősítette Markó Attilát az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalában betöltött államtitkári tisztségében, illetve Dáné Károlyt az Országos Tankönyvkiadóban betöltött vezérigazgatói tisztségében.
Emellett az RMDSZ említett testülete további jelöléseket eszközölt az alábbi kormánynak alárendelt intézmények élére: Sztankovszky Attilát a Vetőmagok Minőségét Felügyelő Központi Laboratórium vezérigazgatói tisztségének betöltésére, Dávid Csabát pedig a Román Országos Vízügyi Hatóság vezérigazgatói székébe. A SZÁT ugyanakkor Varga Gábort az Állami Találmányi és Védjegy Hivatal élére, Ladányi Árpád Csabát az Országos Pénzügyőrség vezérigazgatói tisztségének betöltésére javasolta.
Mint ismeretes, korábban hat magyar kormánybiztos – három prefektus és ugyanennyi alprefektus – kinevezéséről döntött a kormány. Az RMDSZ által javasolt jelöltek közül Hunyad megyében Dézsi Attila, Kovászna megyében György Ervin, Szilágy megyében pedig Végh Sándor töltse be a prefektusi tisztséget. Ezzel egy időben arról is döntés született, hogy Arad megyében Horváth Levente-Ákos, Máramaros megyében Böndi Gyöngyike, Szatmár megyében pedig Pataki Csaba foglalhatja el az alprefektusi széket.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.