
Fotó: BBTE/Facebook
Közleményben próbálja nyugtatgatni a diákokat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának vezetőtanácsa a Szamosközi-ügy kapcsán sajtóban megjelent nyilatkozatok után.
2021. november 11., 15:552021. november 11., 15:55
A felsőoktatási intézmény honlapján csütörtökön megjelent közlemény arról számol be, hogy előző nap, november 10-én a magyar tagozatot képviselő oktatók és diákok rendkívüli értekezleten tanácskoztak a kialakult helyzetről, az ügyben az egyetem vezetőségéhez és Etikai Bizottságához benyújtott panaszokról.
Mint írják, az egyetem etikai bizottsága által elindított eljárások szerves részei azoknak az elmúlt években kialakított mechanizmusoknak, amelyek a hasonló problémák megnyugtató megoldását biztosítják.
– olvasható a közleményben. Ennek írói leszögezik: biztosítják jelenlegi és volt diákjaikat, a teljes akadémiai közösséget, hogy a tagozat és az egyetem működését „az európai egyetemi értékrend irányítja, amely kiterjed valamennyi egyetemi polgárunkra.”
Mint arról beszámoltunk, a BBTE vezetősége és etikai bizottsága is elemzi azt a kisvideót, amelyen Szamosközi István pszichológiaprofesszor sértő szavakat használ az egyetemi képzés szünetében.
Mindezt többen alátámasztották a Krónikának, részletesen beszámolva az oktató minősíthetetlen stílusáról, magaviseletéről. Ezeket az információkat a pszichológia kar nyugalmazott adjunktusa, Vargha Jenő László is megerősítette lapunknak, aki szerint szakmai előrehaladása alapján Szamosközi István teljesen méltatlan a tanári pályára.

Minősíthetetlen hangnemben beszél a hallgatókkal és kollégáival, inzultálja, évek óta megfélemlíti őket Szamosközi István, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológiaprofesszora a Krónikának nyilatkozó volt és jelenlegi hallgatók szerint.

„Aki nem nyalt, az repült” – jellemezte Szamosközi István módszerét a Krónikának a minősíthetetlen magatartása miatt össztűz alá került pszichológiaprofeszor volt kollégája, Vargha Jenő László pszichoterapeuta, nyugalmazott adjunktus.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!