Hirdetés

Magyar napilap nélkül maradt a Partium és a Bánság

A teljes partiumi-bánsági térség magyar közössége marad magyar  napilap nélkül

A teljes partiumi-bánsági térség magyar közössége marad magyar napilap nélkül

Fotó: Pixabay.com

Napilapként beszünteti megjelenését a romániai magyar újságírás két jelentős hagyományú, jelenlegi formájában éppen 35 éve alapított napilapja, a nagyváradi Bihari Napló és az aradi kiadású, ám több megyében terjesztett Nyugati Jelen – hívta fel a figyelmet kedden a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE).

Krónika

2024. december 31., 12:242024. december 31., 12:24

2024. december 31., 12:262024. december 31., 12:26

Ezzel az egymástól függetlenül, ám hasonló okok miatt bekövetkezett változással

az a másfélszáz éve meg nem élt helyzet áll elő, hogy a teljes partiumi-bánsági térség magyar közössége marad magyar nyelvű nyomtatott napilap nélkül

Hirdetés

– emelte ki az MTI szerint az egyesület. A MÚRE igazgatótanácsa szolidaritását fejezte ki az érintett lapoknál dolgozó kollégákkal, egyesületi tagokkal, kifejezve reményét, hogy a megváltozott helyzetben is megtarthassák munkájukat, akár a napilapok online változatainál, akár a most induló hetilapoknál (mindkét említett napilap hetilapként folytatja).

Az egyesület szerint a lapok nyomtatott kiadásának megszűnése érzékeny veszteség azoknak az elsősorban idős, vidéki, gyakran szórványban, akár nagyvárosi szórványban élő olvasóknak, akik számára ezek a napilapok jelentették az egyetlen élő kapcsolatot az írott magyar nyelvű kultúrával, továbbá ezek a lapok voltak anyanyelvű tájékozódásuk legfontosabb forrásai.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy a napilapok helyzetének kedvezőtlen változásához – nem csupán a Bánságban és Partiumban –

Idézet
egyre markánsabban járult hozzá az állam elégtelen működése, részben a nyomtatott lapokat sújtó adózási intézkedések – mint a részmunkaidős munkatársak alkalmazásának az ellehetetlenítése, ezáltal a terjesztési hálózatok tönkretétele – formájában, továbbá azáltal, hogy a Román Posta folyamatosan dráguló tarifák mellett végez elégtelen minőségű munkát.

A Postának állami vállalatként közszolgáltatást kellene végeznie, ezzel szemben profitorientált magánvállalatként pozicionálja magát” – olvasható a MÚRE állásfoglalásában.

Az egyesület rámutatott: a most megszűnő, továbbá az ezekhez hasonló lapoknak dokumentáló szerepük is van, hiszen anyagaik megtalálhatók, hosszú évek után is visszakereshetőek közgyűjteményekben, szemben az online médiumokkal, amelyeknek tartalma múlékony, még a jelentősebb lapok esetében is, lásd az online térből nemrég eltűnt Transindex archívumát.

A MÚRE jelezte: az új esztendőben folytatni szeretné a politikai szereplőkkel 2024 tavaszán elkezdődött párbeszédet a romániai magyar sajtó jövőjéről és formájáról, valamint arról, hogy mit lehet tenni a ma még megjelenő magyar napilapok megtartása, illetve a január 1-től napisajtó nélkül maradó térség olvasói érdekében.

„Egy hónapja megtapasztaltuk, milyen veszélyt jelent, ha a szerkesztett tartalmak, a hagyományos médiatermékek helyett olyan közösségi oldalak befolyásolják a polgárt, amelyek a megtévesztés, az álhírek forrásai. Meggyőződésünk, hogy a sajtó megerősítése, beleértve a magyar nyelvű publikációkat, az ország számára stratégiai fontosságú” – zárul a MÚRE igazgatótanácsának állasfoglalása.

korábban írtuk

Hetilappá alakul az egyik partiumi napilap
Hetilappá alakul az egyik partiumi napilap

Hetilappá alakul a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló című napilap.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés