
A lefoglalt lőfegyverek és lőszerek
Fotó: Temes megyei rendőr-főkapitányság
Egy 48 éves Temes megyei nő előzetes letartóztatásba került, miután Ausztriában beszerzett halálos lőfegyvereket csempészett be Romániába, majd megpróbálta eladni őket. Cinkosa is volt a lőfegyver-bizniszben, akit hatósági felügyelet alá helyeztek.
2025. március 02., 17:102025. március 02., 17:10
A Temes Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleménye szerint a lugosi rendőrség megszervezett egy tettenérést egy fegyvercsempészettel és illegális lőfegyver-kereskedelemmel kapcsolatos ügyben, amelynek felgöngyölítése a helyi ügyészég vezetésével zajlik.
A nyomozók szerint a 48 éves Temes megyei nő év elejétől kezdődően több Ausztriában vásárolt halálos lőfegyvert csempészett be Romániába, amelyeket egy másik, 52 éves Temes megyei nő által használt ingatlanokban rejtettek el – számolt be az ügyről az Agerpres.
A tranzakcióra egy lugosi ingatlanban került volna sor. A hatóságok ezzel párhuzamosan négy házkutatást tartottak három Temes megyei és egy Krassó-Szörény megyei helyszínen.
A két nőt 24 órás őrizetbe helyezte a rendőrség, majd a bíróság elrendelte a 48 éves nő 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését a fegyverekre és lőszerekre vonatkozó törvények folyamatos megsértése és fegyvercsempészet miatt. Társát, az 52 éves nőt 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték bűnrészesség miatt.

A Bihar megyei rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán 24 órára őrizetbe vettek egy 43 éves nagyváradi férfit, akit több alkalommal elkövetett orvvadászattal és illegális fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!