Hirdetés

Lezárnák az erdőterületek visszaszolgáltatását Kovászna megyében

Még idén lezárja a három legvitatottabb visszaigénylést, és ezzel több ezer hektár erdőterület sorsáról dönt a Kovászna megyei földosztó bizottság – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus.

Bíró Blanka

2010. április 27., 10:072010. április 27., 10:07

A bizottság vezetőjeként György Ervin elmondta, a zabolai Mikes gróf és a torjai Apor báró örököseinek igényléseit és a Zágon községhez tartozó erdők helyzetét nem sikerült még tisztázni. Újra megvizsgálják az igénylők és az erdészet érveit és bizonyítékait, és lezárják az ügyeket. György Ervin szerint bármilyen döntés születik, a vesztes fél nem hagyja majd annyiban és perelni fog.

A három ügyben a megyei földosztó bizottság már több alkalommal is elhalasztotta a döntést. A zabolai Mikes Ármin gróf örökösei mintegy 12 500 hektáros területet igényelnek vissza a háromszéki Zabolán, Gelencén, Bükszádon, illetve Vrancea megyében. Az állami erdészet szerint a vitatott erdőket az 1920-as években az agrárreform alapján az állam kisajátította, ezekért akkor pénzt fizetett, így tehát nem lehet most visszaszolgáltatni.

Ezt az örökösök cáfolják, szerintük a telekkönyvből kiderül, hogy a Mikes család tulajdonában maradtak az erdők, sőt olyan dokumentumaik is vannak, amelyek bizonyítják, hogy ezek után tovább is adóztak. György Ervin szerint megtörténhetett, hogy az állam elkezdte, de nem fejezte be a kisajátítási procedúrát. A Mikes család eddig 2000 hektár erdőt kapott vissza Bükszádon, az erdészet ezt a határozatot is meg akarja támadni a közigazgatási bíróságon.

A torjai Apor báró örökösei is már húsz éve harcolnak a jussukért, a helyi és a megyei földosztó bizottságok eddigi döntését az állami erdészet a bíróságon megtámadta, az örökösök javára a bíróságon is született már visszavonhatatlan döntés. A zágoni erdők körül is évek óta folyik a huzavona, az önkormányzat, a közbirtokosság és a Ghica család örökösei több javukra szóló végleges bírósági döntés birtokában sem kapták vissza több ezer hektár erdejüket. Ion Cosneanu, a Kovászna megyei erdészeti igazgatóság vezetője a sajtónak elmondta, a végleges bírósági döntésekben nem szerepel az erdők helyrajza, amíg azt pontosan nem tudják meghatározni, nem mérhetik ki az erdőket. Kiss József, Zágon polgármestere viszont időhúzásra gyanakszik, és a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul a falu jussáért. A visszaigénylők minden esetben attól tartanak, hogy amíg az ügyük lezárul, kitermelik az erdeiket, és már csak legelőt találnak a helyén. György Ervin tegnap elmondta, idén felgyorsult a visszaszolgáltatás, hetente nyolc-tíz ügyet tárgyalnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
Hirdetés