
Fotó: Gazda Árpád
2010. február 11., 13:062010. február 11., 13:06
Lup tájékoztatása szerint nem jutottak egyezségre a vállalat vezetésével, akik továbbra is az elbocsátások mellett vannak, mivel az állam nem egyenlítette még ki a tavalyi tartozását. 1600 személyt készülnek meneszteni, a megmaradó 300 alkalmazott a Torda és Aranyosgyéres közötti tíz kilométeres szakaszon dolgozik.
A Bechtel egy hete jelentette be, hogy az összes alkalmazottját elbocsátja, amennyiben nem oldódik meg a sztrádaépítési munkálatok finanszírozása. A cég vezetése által a szakszervezethez továbbított dokumentum szerint március 5-én küldik szét a munkaszerződés felbontásáról szóló figyelmeztetést, ezt követően pedig húsz napon belül megkezdődik az 1933 alkalmazott elbocsátása. Az amerikai vállalat magyarázata szerint azért kénytelen e lépéshez folyamodni, mivel az Országos Út- és Sztrádaépítő Vállalat (CNADNR) 159,6 millió eurót nem fizetett ki neki, az összeg a december elsejéig lezajlott munkálatok ellenértékét fedezi. Emellett 130 millió lejre rúg az áruforgalmi adó összege, amit ugyancsak ki kell fizessen az állam a sztrádaépítőnek.
A cég ugyanakkor azzal is elégedetlen, hogy máig nem történtek meg a kisajátítások a sztráda nyomvonalán, emellett a CNADNR nem tudott biztosítást nyújtani a Bechtelnek a sztrádaépítés további finanszírozásáról.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.