Hirdetés

Letartóztatták a nevelőapja bántalmazása miatt elhunyt 1 éves gyermek anyját is

•  Fotó: Román rendőrség

Fotó: Román rendőrség

Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán annak az 1 éves és 7 hónapos brassói gyermeknek az édesanyját, aki hétfőn belehalt a sorozatos bántalmazásba.

Krónika

2023. július 05., 18:292023. július 05., 18:29

2023. július 05., 18:332023. július 05., 18:33

A kiskorúakkal és családjogi ügyekkel foglalkozó törvényszéki ügyészség tájékoztatása értelmében a 26 éves nő elhanyagolta a gyermekét annak 2021 decemberi születésétől kezdve hétfőn bekövetkezett haláláig. Az ügyészek szerint a nő több ízben is rokonokra bízta a gyermeket, nem gondoskodott a megfelelő táplálásáról, és nem biztosított számára megfelelő higiéniai körülményeket (nem fürdette a gyermeket, a ruházata koszos volt).

Ugyanakkor tétlenül nézte, ahogy élettársa rendszeresen verte a gyermeket, nem lépett közbe, sőt olykor hosszabb időre elment otthonról.

Hirdetés

Az ügyészek igénylésére a törvényszék szerdán elrendelte a nő előzetes letartóztatását. A döntés nem jogerős. Korábban előzetes letartóztatásba helyezték a nő 21 éves élettársát is, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször megverte és éheztette a gyermeket.

Mint arról beszámoltunk, az egyéves és hét hónapos gyermek hétfőre virradóra hunyt el. Mivel a holttesten bántalmazásra utaló nyomokat találtak, nyomozás indult a halál okának kiderítésére. Az ügyészség szerint a gyermek halálának oka egy agyi ér megrepedése volt, amit a sorozatos bántalmazások idéztek elő.

korábban írtuk

Éheztetésbe és a nevelőapjától elszenvedett verésbe halt bele a brassói kisfiú
Éheztetésbe és a nevelőapjától elszenvedett verésbe halt bele a brassói kisfiú

Őrizetbe vették a brassói nyomozó hatóságok annak a gyermeknek a nevelőapját, aki hétfőre virradóra gyanús körülmények között elhunyt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Csalással gyanúsított moldovai és ukrán állampolgárokat vettek őrizetbe Kolozsváron

Több mint 107 ezer lejjel károsítottak meg egy kolozsvári nőt azok a fiatal külföldi állampolgárok, akiket a rendőrség néhány órán belül azonosított és őrizetbe vett. A gyanúsítottak a jól ismert „hiteles csalás” módszeré

Csalással gyanúsított moldovai és ukrán állampolgárokat vettek őrizetbe Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

Drónok, AI, humanoid robotok: a jövő mérnökeit elsőként a Bánságban képzik

A Temesvári Műszaki Egyetem új fejezetet nyit a romániai felsőoktatásban: egy olyan képzési profil körvonalazódik az intézményen belül, amely a mesterséges intelligenciát, a humanoid robotokat és a drónokat helyezi a középpontba.

Drónok, AI, humanoid robotok: a jövő mérnökeit elsőként a Bánságban képzik
2026. június 14., vasárnap

Legyen kéznél az esernyő, Erdélyben is szeles időjárásra, zivatarokra kell számítani

Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Legyen kéznél az esernyő, Erdélyben is szeles időjárásra, zivatarokra kell számítani
2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
Hirdetés