Hirdetés

Letagadták a kezelési költséget

Marosvásárhely – Pénzváltó céget büntettek a rendőrök Jelentős összeget veszített egy marosvásárhelyi hölgy, miután az egyik Rózsák téri pénzváltó iroda alkalmazottja letagadta, hogy a cég 16 százalékos kezelési költséget alkalmaz. Szem- és fültanúi voltunk tegnap délelőtt Marosvásárhely központjában, a Rózsák terén, amint a felháborodott ügyfelek vitatkoznak a Saralex Group Kft. pénzváltó irodájának a munkatársával.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. augusztus 14., 00:002008. augusztus 14., 00:00

Kristóf Éva román állampolgár 105 ezer forintot szeretett volna lejre váltani. „Bementem, és megkérdeztem, hogy van-e kezelési költség. Háromszor is kérdeztem, és azt mondták, hogy nincs náluk ilyesmi” – mesélte, hozzátéve, hogy a cég 1,5 lejért vásárolja a forintot, és 1,56 lejért adja el, tehát így is jócskán keres rajta. „Bánom, hogy kiadtam a kezemből a pénzt, mert mikor kiállította a hölgy a cédulát, akkor láttam, hogy 16 százalékkal kevesebbet kaptam, mint amire számítottam. Régi lejben tehát több mint 3 millió lejt vesztettem, csak emiatt” – panaszolta Kristóf Éva, ismerőseire hivatkozva, akik szintén hallották, hogy az alkalmazott letagadta, hogy kezelési költséget is felszámolnak. „Kértem, adja vissza a forintjaimat, mert ilyen körülmények között nem akarom beváltani. Erre elkezdett kiabálni. Kihívtuk a közösségi rendőröket, és ők értesítették a rendőrséget is, de a kislány velük is nagyon csúnyán beszélt” – mondta az elkeseredett asszony.
Mivel Kristóf Éva a fogyasztóvédelmi hivatalnak is jelenteni szerette volna az esetet, ebben próbáltunk segítségére lenni. Bementünk a pénzváltó irodába, hogy megnézzük, hátha a falra ki van függesztve a hivatal száma (kötelességük lenne kiírni), erre a kisablak mögött ülő ifjú hölgy kiabálni kezdett, felszólított, hogy azonnal hagyjuk el a helyiséget. Korábban, amikor az incidensről faggattuk, azt állította: nincs mondanivalója. Végül más úton-módon megszereztük a fogyasztóvédők telefonszámát, de a hivatal munkatársa nem volt hajlandó a helyszínre fáradni, arra kérte a pórul járt asszonyt, menjen ő a hivatalhoz panaszt tenni.
A helyszínen megjelent két rendőr udvariasan bánt Kristóf Évával. Jegyzőkönyvet készítettek, és megtévesztés, valamint nem megfelelő bánásmód miatt 600 lejre megbírságolták a céget. Azt mondták: ennél többet nem tehetnek. A pénzváltó iroda falára kifüggesztett táblán ugyanis fel van tüntetve, hogy 16 százalékot levonnak a beváltandó összegből kezelési költség gyanánt. Csakhogy a kliensek zöme ezt nem olvassa el, hanem szóban érdeklődik. A céget képviselő hölgy pedig nyugodt lelkiismerettel azt állítja: nincs kezelési költség, a kliens pedig hisz neki. A rendőrök azt tanácsolták Kristóf Évának, figyeljen oda a feliratokra, és a továbbiakban kerülje el az illető pénzváltó irodát. Közben több járókelő is körénk gyűlt, igazolva, hogy a szóban forgó pénzváltónál szinte mindennaposak a cirkuszok.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés