2008. június 26., 00:002008. június 26., 00:00
köztük Máthé István szakszervezeti vezetőnek – tegnap reggel azonnali hatálylyal felbontotta munkaszerződését a vállalat vezetősége.
Bár Tamás Sándor megyei tanácselnök keddi látogatása után látszólag sikerült békésen lezárni a több mint egy hete tartó, hivatalosan is bejelentett általános sztrájkot, tegnap reggel a munkába igyekvő alkalmazottak azzal szembesültek, hogy tucatnyi fekete ruhás rendfenntartó várja őket a vállalat kapujában. Az elbocsátott alkalmazottak a Krónikának elmondták, hogy néhányukat felkérték, az utcán parkolják le autójukat, majd betessékelték a portásfülkébe, ahol Borsai György vezérigazgató átnyújtotta felmondólevelüket. Az indoklás szerint Brăescu Virgil irodavezetőnek, Varga Ferenc építőtelep-vezetőnek, Váncsa Domokos részlegvezetőnek, Máthé István csoportvezetőnek, Cséplő Gyula villanyszerelőnek azért mondtak fel, mert a május 29-i és 30-i spontán sztrájk alatt rossz példát mutattak beosztottaiknak, amikor csatlakoztak a tiltakozáshoz, amely során a vállalat székhelyéről elkergették az igazgatót. Kádár Mihály, Stefán Árpád és Kuruc Ferenc portásokat pedig azért rúgták ki, mert a spontán megmozdulás idején nem engedték be az igazgatót a vállalat területére.
Máthé István, a Kovászna megyei útügyi alkalmazottak szakszervezeti vezetője, aki korábban többnapos éhségsztrájkot is tartott, telefonon értesült elbocsátásáról, és a hír hallatán idegösszeomlással kórházba került. Virgil Brăescu elbocsátott műszaki irodavezető, a szakszervezet szóvivője lapunknak elmondta: elbocsátásukat a vállalat vezetősége előre eltervezte, mert „túl sokat tudtak” a vállalatnál zajló törvénytelenségekről. Virgil Brăescu elpanaszolta, hogy az elbocsátottak csak a felmondólevelüket kapták kézhez, a rendfenntartók nem engedték, hogy összegyűjtsék és elszállítsák személyes tárgyaikat és dokumentumaikat. Hozzátette: jogászokkal egyeztetnek, és fellebbeznek a döntés ellen.
Szakember nélkül maradt a vállalat
„Hol lehetett volna a helyem, mint azok mellett, akikkel együtt dolgoztam” – tette fel a kérdést Váncsa Domokos elbocsátott főgépész, hozzátéve: 32 éve dolgozik a vállalatnál, 30 beosztottal. Varga Ferenc elmondta: kirúgásuk révén útépítő szakember nélkül maradt a vállalat. A sajtótájékoztatóra kórházból érkező Máthé István szakszervezeti vezető remegő kézzel számolt be arról, hogy a cég székhelyén maradt több olyan dokumentum, amellyel a vezetőség visszaéléseit tudnák bizonyítani, hiszen szerintük a vállalat tönkretétele szándékosan zajlik, azért, hogy magáncégek szerezhessék meg az útépítési munkálatokat.
Rendőrségi feljelentés a sztrájkolók ellen
„További elbocsátások nem lesznek, csak ha valaki további fegyelmi vétséget követ el” – szögezte le lapunk érdeklődésére Borsai György, a Kovászna Megyei Híd- és Útépítő Részvénytársaság vezérigazgatója. Mint mondta, az alkalmazottak spontán megmozdulása következtében május 29-én reggel elkergették a cégtől. „Ebben az akcióban részt vettek vezető beosztású emberek is. Megpróbáltam bemenni a székhelyre, de a kapusok nem engedtek be. Ezek fegyelmi kihágások” – tette hozzá. Mint mondta, feljelentést tettek a rendőrségen az utcai tüntetéshez jogtalanul használt teherautók miatt, illetve a bíróságtól kérték, hogy állapítsa meg, törvényes volt-e a május végi spontán megmozdulás. Lapunk érdeklődésére, hogy törvényesnek tartja-e, hogy az elbocsátottak nem vihették el személyes dolgaikat, az igazgató azt válaszolta: azért nem engedték be az elbocsátott alkalmazottakat a vállalat területére, mert néhányan még sztrájkoltak, de az elkövetkező napokban maradéktalanul elvihetik személyes dolgaikat. Az igazgató leszögezte: nem létezik pótolhatatlan ember, ezért meg fogják oldani a szakemberkérdést is.
Egyébként a vezetőség a bértárgyalások újrakezdését javasolja, de továbbra is 25 százalékos emelést ígér a munkások által követelt 35 százalék helyett. Tamás Sándor lapunknak elmondta: kedd óta nem indult újabb fegyelmi kivizsgálás. A Kovászna Megyei Tanács elnöke ezzel az elbocsátottak azon vádjára reagált, hogy nem tartotta be az ígéretét, miszerint nem lesznek elbocsátások. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a sztrájkolókkal folytatott tárgyaláson azt is mondta, hogy befejezik a jogi eljárást, amelyet mandátuma előtt kezdtek el.
Elbántak a sztrájkolókkal
Bong Vilmos, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés Kovászna megyei elnöke szerint Európa-szinten precedens értékű, ahogyan elbántak a sztrájkoló háromszéki útépítőkkel. „Aki eddig nem hallott a Kovászna megyei útépítőkről, ezután megismeri problémáikat” – mondta Bong, hozzátéve: beperelik a vállalatot. Mint mondta, már a kormány elé terjesztették az ügyet, és hamarosan összehívják az Országos Érdekegyeztető Bizottságot, és így a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók országos vezetői rendezik a kialakult helyzetet.
Nagy Gábor, a Szabad Szakszervezetek Szövetségének Kovászna megyei elnöke a szakszervezeti mozgalomra mért „gyalázatos ütésnek” nevezte a történteket, amely arra irányul, hogy megfélemlítse azokat, akik jogaikért harcolnak.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.