Hirdetés

Lesz gáz Gyergyószentmiklóson

Egyelőre nem kell attól tartaniuk a gyergyószentmiklósi tömbházlakóknak, hogy a gázcsapok elzárása miatt fűtés nélkül maradnak. „Össze kell fognunk, ha a város meleget akar” – hangoztatta Szőcs Tivadar, a gyergyószentmiklósi GO Rt., a helyi közüzemek igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón.

Jánossy Alíz

2009. január 30., 07:002009. január 30., 07:00

Mint mondta, az ELMIB vezetőivel folytatott szerdai egyeztetésen sikerült ugyan áthidaló megoldást találni a kialakult helyzetre, ehhez azonban nagyon szükséges, hogy a lakosság idejében törlessze a közműszámláit, illetve hogy az állami támogatás időben érkezzen. Ellenkező esetben nem tudják tartani az újabb ütemtervet a felhalmozott adósság, illetve az aktuális számlák törlesztésére.

Az egyezségről készült jegyzőkönyv értelmében a GO Rt. jelenlegi, 1,2 millió lejt meghaladó hátralékát március 15-i határidővel három részletben törlesztenie kell a Hargita Gáz Rt.-nek, ugyanakkor a közben esedékes januári számlát március 31-éig kell befizetnie. A befizetésekért az önkormányzat vállalt kezességet, és ennek biztosítékaként jelzálogteher alá vonják a GO Rt. székházát. Mint ismeretes, a gázszolgáltató Hargita Gáz Rt. január 25-én néhány órára megszakította a szolgáltatást a helyi közüzemek – GO Rt. – régebbi adósságának nem ütemterv szerinti törlesztése, illetve a kifizetetlen novemberi és decemberi számlái miatt. A gyergyószentmiklósi önkormányzat képviseletében Mezei János polgármester és Gáll József tanácsos, illetve Szőcs Tivadar, a GO Rt. igazgatója szerdán tárgyalt Budapesten a Hargita Gáz Rt. anyacégének, az ELMIB Zrt.-nek a vezetőivel.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés