Hirdetés

Leplezett vizsgadrukk

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szatmárnémeti – „Nagy segítség volt a magyar szóbelin a diákoknak, hogy idén először szöveggyűjteményt használhattak a vizsgán, és nem kellett fejből elemezni a tételen szereplő prózát vagy verset – értékelte az érettségi tegnapi megmérettetésén elért eredményeket Szabó Csilla vizsgáztatóbizottsági tag. – Ez jó fogódzó volt számukra, amely megkönnyítette a dolgukat, a hangsúly pedig úgyis a kommunikációs, illetve a szövegelemzési készség felmérésén van.”

2008. június 26., 00:002008. június 26., 00:00

Kollégája, Kiss Kálmán magyartanár szerint is jól szerepeltek a szatmárnémeti magyar érettségizők, felkészültek voltak, nem jelentett számukra gondot az anyanyelvi vizsga.
A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban megszervezett vizsgáztatóközpontban, ahol a házigazda tanintézeten kívül a másik két magyar középiskola – a Református Gimnázium és a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont – diákjai is vizsgáznak, igen jó teljesítményt nyújtottak a végzősök. Dr. András Szilárd elnök, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint kielégítően szerepeltek a román szóbelin is – bár nem születtek túl nagy jegyek, viszont senki sem bukott meg –, a magyar szóbelin ellenben várakozáson felüli eredmények születtek.
„Az első tételen szövegelemzés szerepelt a munka és a munka nevelő hatása témában, ezzel kapcsolatban kaptam három kérdést – mesélte a vizsgáztatóteremből kilépő Zolcsák András. – A második tételem Petőfi Szeptember végén című verse volt, itt az elemzéssel kicsit bajban voltam, mivel nem nagyon tudtam a romantika stílusjegyeit. Nem áll közel hozzám ez a műfaj, viszont ettől függetlenül kilencest kaptam, akárcsak a román szóbelin.” Zolcsák András azt állította, egyáltalán nem stresszes az érettségi miatt, szabadidejében igyekszik pihenni, délutánonként pedig átismétli a soron következő vizsga tételeit, főleg azokat, amelyeket úgy érzi, nem tud eléggé. Sárándi Annamária, a Kölcsey-gimnázium biológia szakos tanára szerint viszont mindegyik diák izgul, még ha nem is vallja be. Ez abból látszik, hogy mindegyiküknek remeg a keze a tanterembe lépés előtt, a kijövők pedig azt sem tudják egyből megmondani, hányast kaptak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
Hirdetés
Hirdetés