
Fotó: Mediafax
A becslések szerint Kovászna megye erdeiben mintegy 900 medve él, a szeptemberben kezdődött vadászszezonra 54 egyed kilövését hagyták jóvá. Kovászna megyében egyre több település lakóit tartják rettegésben a medvék, Bodokra, Oltszemre, Málnásra, Mikóújfaluba és Bodzaforduló környékére is bejárnak. Jelenleg a bereckiek panaszkodnak, hogy két medve látogat be naponta a községbe. A Kovászna Megyei Halász-Vadász Egyesület szakemberei tehetetlenek, hiszen a medve védett állat, és a megszabott kvótán kívül nem kapnak engedélyt a kilövésére. Ezt a patthelyzetet orvosolná a törvénymódosítás. A szakértők szerint a medvék látványosan elszaporodtak, hiszen a kedvező feltételek miatt nem ritka, hogy egy anyaállat egyszerre három-négy bocsnak ad életet, míg régebben a medvéknél még az ikerszülés sem volt gyakori.
Az elmúlt hónapban saját házának udvarán találta magát szemtől szembe a vaddal egy Csernáton községbeli asszony. Az 58 éves nő a fa árnyékában üldögélt két hónapos unokájával, amikor megjelent a medve. A nagymama ösztönösen a babakocsi elé ugrott, hogy védelmezze a gyereket. A medve feléje csapott, majd elszaladt, és a közeli kukoricásban bújt meg. A rendőrök és a csendőrök könnygázgránát segítségével kergették vissza az erdőbe. Az asszonynak a tenyere sérült meg. A szakemberek szerint fiatal medvéről van szó, amely valószínűleg elment volna a nő mellett, de a hirtelen mozdulatra megijedt, és ösztönösen a nő felé csapott mancsával.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.