Hirdetés

Lekésik a tanévkezdést a tankönyvek: három évfolyamon nem kapnak időben segédanyagot, de még így is jobb a helyzet, mint tavaly

Néhány hetes késéssel érkeznek a tankönyvek •  Fotó: Gecse Noémi

Néhány hetes késéssel érkeznek a tankönyvek

Fotó: Gecse Noémi

Több hetet késik a negyedikes, ötödikes és hatodikos diákok magyarra fordított tankönyveinek többsége, ugyanis a kiadványokat csak tanévkezdés után tudja kinyomtatni az állami tankönyvkiadó. A helyzet azonban még így is sokkal jobb a tavalyinál.

Széchely István

2018. szeptember 06., 12:512018. szeptember 06., 12:51

Idén sem kezdődik problémamentesen a tanév a magyar tannyelvű oktatásban: több mint tíz tankönyvből nem érkeznek meg a magyar fordítások a Hargita megyei általános iskolákba.

Idézet
Azok közül, amelyek új fordításúak, szinte mindegyik késni fog. Négy-öt tantárgy kivételével egy sem érkezik meg időben” 

– közölte megkeresésünkre a Hargita megyei tanfelügyelőség tankönyvekért felelős tanfelügyelője.

Hirdetés

Hozzátette, három évfolyam, vagyis a negyedikes, ötödikes és hatodikos tanulók tankönyveiről van szó. Sipos István elmondta, úgy látják, néhány hetes késéssel kell számolni. „Ha ilyen ütemben haladunk, akkor szerintem október közepéig minden tankönyv eljut az iskolákba. Persze ez függ attól is, hogy a kiadó miként tudja nyomtatni, szállítani stb.” – vélekedett. A hiányzó tankönyvekkel kapcsolatban elmondta, éppen hétfőn adták le az utolsó nagy rendelések egyikét, vagyis azok biztosan nem jutnak el az iskolákba tanévkezdésig.

Késéssel, de elkészülnek

Csúszás tehát van, de úgy tűnik, idén minden tárgyból kapnak magyarra fordított tankönyvet a diákok, ami már önmagában is nagy eredménynek tekinthető a múlt évi helyzethez képest. Akkor ugyanis több évfolyamon is magyar tankönyvek nélkül kezdték a tanévet az általános iskolások, és úgy is fejezték be. A szaktanfelügyelő bízik abban, hogy rövidesen megoldódik az évek óta tartó probléma: „Összességében sokkal optimistább vagyok, mint tavaly. Most bízom benne, hogy a magyar diákok számára is jelentősen javul a tankönyvellátás.” Másfél hónapja még jóval borúlátóbbak voltak az oktatásban dolgozók, ugyanis

júliusban az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azt a törvényt, melynek értelmében államosították a tankönyvkiadást.

Úgy tűnt, emiatt – éppen tanévkezdés előtt – leáll a nyomtatás az állami tankönyvkiadónál. Az addig megkötött szerződéseket azonban nem érintette a döntés, ezért folytatódhatott a munka, ennek köszönhető, hogy a kiadványokat időben vagy néhány hetes késéssel le tudják szállítani a tanintézetekbe – tudtuk meg Sipos Istvántól.

Kínos hibák az új tankönyvekben

Az új tankönyvek némelyike azonban számtalan hibát tartalmaz.

A hatodikosok román nyelvű történelemkönyvében számos történelmi személyiség neve helytelenül jelenik meg a biológia-tankönyvben pedig az emberi test anatómiáját ábrázoló képen a szívet és a májat is rosszul helyezték el az alkotók.

A legtöbb bakit azonban a hatodikos, román nyelvű földrajztankönyv szerzői követték el: városok, sőt tengerek neveit keverték össze a térképeken, emellett számos földrajzi megnevezés is helytelenül szerepel a kiadványban.

Az államosított tankönyvkiadásért felelős Országos Didaktikai és Pedagógiai Kiadó gondozásában megjelent, hatodikosoknak szánt biológia-tankönyvben számos tárgyi és helyesírási hiba figyelhető meg. Az oktatási minisztérium közölte, hogy az összesen 140 ezer példányban kinyomtatott biológia-tankönyvek digitális változatában mielőbb kijavítják az észlelt hibákat, a diákoknak pedig szétküldenek egy nyomtatott hibajegyzéket.

Jó hír, hogy a kiadványok magyar nyelvű fordításaiban már kijavították a hibák egy részét. Ez főként a történelemkönyvben helytelenül leírt nevekre vonatkozik, vannak azonban olyan hibák, amelyeket nem javíthattak ki a fordítás során, ugyanis szellemi tulajdont képez az eredeti szöveg – tudtuk meg Sipos Istvántól. Ugyanakkor az oktatási minisztériumtól azt az utasítást kapták, ne osszák ki a hatodikos diákoknak a földrajztankönyveket – vélhetően azokat is újra fogják nyomtatni.
 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés