Vezetőjük, Jacqueline Schoonwater a De Bakkerij (jelentése: pékség) Diakóniai Központot képviseli, amely egy ősrégi pékségben székel. A felújított épület a segítségre szorulók menedékhelyévé vált.
Öregotthon és szükséglakások
A leideni református közösség már többször szervezett gyűjtést bizonyos marosvásárhelyi programok támogatása érdekében. A Vártemplom korábbi lelkésze, a néhai Fülöp G. Dénes és neje, Fülöp Ilona létrehozta a Lazarenum Alapítványt, amely több évvel ezelőtt – leideni támogatással – emeletes épületet vásárolt Marosvásárhelyen, és szintén holland segítséggel öregotthont rendeztek be a vártemplomi gyülekezet diakóniai központjában. (Az állami öregotthon mellett ez az egyetlen ilyen jellegű intézmény a városban.)
Marosvásárhelyen kívül a Maros megyei Hármasfalura is kiterjesztették tevékenységüket. A hármasfalusi programról Fülöp Ilona elmondta: a Lazarenum Alapítvány 2002-ben hat parasztházat vásárolt, szintén holland segítséggel. 2003-ban költöztették be az első felújított házba Szakács Szabó Bélát és családját, akik addig egy földbe vájt odúban tengődtek Marosvásárhelyen. A következő évben beépítették az épület tetőterét, vendégszobákat alakítottak ki. Ezekben laknak azóta az évente ide látogató holland fiatalok. A következő felújított, hármasfalusi házban egy székelytompai ötgyermekes, nincstelen család lelt otthonra, az apa világtalan. A harmadik épületbe ugyancsak egy vak hajléktalan ember költözött be, Kulcsár István. Később a szétzüllött marosvásárhelyi Fodor család egy része is ugyanazon fedél alatt lelt otthonra.
Emberségre nevelnek
Hármasfalu egyik utcáját, ahol a szóban forgó épületek állnak, Leidenről nevezték el. A további három házat is teljesen újjáépítik a hollandusok. Tavaly egy csűrt újítottak fel, ahol a fiatalok betonlapokat öntöttek, hogy a Leiden utcában esős időben is lehessen közlekedni, idén pedig egy újabb romos házat építenek át. „Nemcsak az a célja, hogy bajba jutott erdélyi embereken segítsünk, hanem az is, hogy a sajátjuktól merőben eltérő világot tárjunk fel a holland fiatalok előtt. Hármasfalusi tartózkodásunk idején a fiatalok nemcsak építenek, vakolnak, mázolnak, hanem a hagyományos, népi mesterségekkel is ismerkednek” – közölte a programról a Krónika kérdésére a leideni Jaqueline Schoonwater. Az évek óta Marosvásárhelyre, Hármasfaluba járó csoportokban mindig vannak olyan fiatalok, akik először járnak Erdélyben, de visszatérők is akadnak közöttük.
Ajándék az elbukottaknak
Hétfőn a holland csoport a marosvásárhelyi börtönbe látogat. Jacqueline Schoonwater tavaly is ragaszkodott hozzá, hogy a fiatalok meglátogassák a fogházat, és ott főleg a kiskorú elítéltekkel találkozzanak. Ezt azért tartja fontosnak, hogy egyrészt a börtönlakók érezzék: nem szakadtak el a külvilágtól, valaki rájuk is gondol, másrészt a Hollandiából érkező fiatalok ezáltal olyan világba nyernek betekintést, amelyről fogalmuk sincs. Akárcsak tavaly, a börtön vezetősége idén is lehetővé teszi, hogy a holland és erdélyi fiatalok közös programon vegyenek részt. Beszélgetnek, pingpongoznak majd egymással. Tavaly a holland csoport némi sportfelszerelést és ruházatot adományozott a börtön lakóinak. Idén – a börtönigazgatóság kérésére – egy pingpongasztalt adományoznak az intézménynek.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.