
A szárazság és a nagy meleg miatt a kukorica nem tudott kifejlődni
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Jelentősen eltér a gazdák által bejelentett, illetve a mezőgazdasági igazgatóság szakemberei által felmért aszály sújtotta területek nagysága Arad megyében: az agrárvállalkozók 72 ezer hektárra nyújtottak be kárigényt, a hatóság azonban csak 40 ezer hektár esetében ítélte úgy, hogy részben vagy egészben tönkretette a termést a szélsőséges időjárás.
2024. október 11., 19:102024. október 11., 19:10
A földműveléssel foglalkozók bejelentései alapján Arad megye mezőgazdasági területének 20 százalékát érintette hátrányosan a szárazság, a megyei mezőgazdasági igazgatóság szerint viszont csak a termőföldek 12 százalékán lett kevesebb – vagy veszett oda teljesen – a termés. Pavel Ţica, a szakhatóság igazgatója arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy összesen 3805 kárigényt kaptak. „A károsultak felbecsülték a veszteségüket, de az embereink helyszíni vizsgálata alapján ez nem minden esetben bizonyosodott be” – nyilatkozta az igazgató.
A nagy szárazság és az ahhoz társuló perzselő hőség a repcében, kukoricában és napraforgóban tett kárt.

Nyolcvan százalékosra becsülik az aszálykárt a Nagylak környéki kukoricatermesztők, akik szerint jó, ha hektáronként 2,5 tonna termést tudnak majd betakarítani idén.
Nagy Zsolt falugazdász, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének alelnöke szerint az volt a legnagyobb gond, hogy
Az öntözőrendszerek elavultsága miatt a 350 ezer hektárnyi Arad megyei szántóföldből mindössze 8000 hektáron locsolhatnak, köszönhetően a Szemlakon és Ópáloson működő szivattyúállomásoknak, de a falugazdász szerint a rekkenő hőségben az öntözés sem segített volna, annyira „sokkolta” a növényeket a szélsőséges időjárás.
Pavel Ţica mezőgazdasági igazgató szerint várják a kártérítések kifizetésére vonatkozó kormányrendelet végső formáját, és „állandó kapcsolatot tartanak” a helyi önkormányzatokkal a kárigények összegzésének és a kárpótlások kifizetésének felgyorsítása érdekében.
Az igazgató szerint sok gazda az előző évek rossz tapasztalatai miatt áttért a szárazságot jobban tűrő cirok vagy más alternatív növények termesztérésre, de a falugazdász szerint ezzel az a probléma, hogy még nem épült ki ezek felvásárlópiaca.
Nagy Zsolt a kártérítések kifizetésével kapcsolatban is szkeptikus volt, mert a román állam minimális mértékben kárpótolta a termelőket a 2022-es veszteségekért: akkor
A kilátásba helyezett ezer lejt is csak akkor kapja meg a gazda, ha teljes mértékben odalett a termés. A biztosítók aszálykárokra nem, vagy csak nagyon kedvezőtlen feltételek mellett kötnek biztosítást – tette hozzá a falugazdász.

Az Európai Bizottság a romániai aszálykár után járó kártérítés töredékét fizeti ki az országnak, a bukaresti mezőgazdasági minisztérium által beígért 200 eurós kárpótlás a jövő ködébe vész.

Kevesebb, de jó minőségű bort fogyaszthatnak majd az idei termésből a borkedvelők a ménesi borvidékről – állítja Balla Géza borász, egyetemi tanár, aki szerint Arad-Hegyalja az utóbbi negyven év legaszályosabb nyarán van túl.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!