
Fotó: Pinti Attila
Egy ország és benne mi, magyarok ismertük meg George Simion nevét, akit saját állítása szerint „megvertek” az úzvölgyi katonai temetőnél őrt álló magyarok.
2019. május 22., 12:302019. május 22., 12:30
Az illető és egy másik, vele együtt provokálni érkezett román fiatalemberről készült képek bejárták a román sajtót. Azonban a szolgálatok sem találták meg a tökéletes ügynököt a feladatra, ugyanis a két észkombájn lazán lebuktatta saját magát: másnap ugyanis
És ez okozta a vesztüket: talán azt gondolhatta a Moldovai Köztársaságból öt alkalommal kitiltott George Simion, aki két évvel ezelőtt csendőrökre támadt Bukarestben, de megúszta az ellene indított eljárást – lévén olyan nehézsúlyú politikusok álltak ki mellette, mint Victor Ponta vagy az azóta az ellene indult korrupciós eljárások miatt az országból elmenekülő Sebastian Ghiță, illetve Traian Băsescu egykori államfő pártjának, a PMP-nek vezéregyénisége, Eugen Tomac –, hogy a román hazafiság szelleme legyőzi a logikát. Hát nem sikerült.
A katonai temetőben tett második látogatásuk alkalmával ugyanis feltöltöttek egy fotót, amin szerepel ugyanaz a fiatalember, aki az állítólagos megverésnél is jelen volt, és mintha őt hagyták volna jobban helyben. Akkor még duzzadt ajkakkal, homlokon keletkezett horzsolásokkal, és felkötött bal karral bámult hősiesen a kamerába, hogy aztán alig 24 óra alatt eltűnjön a duzzadt ajak, nyoma se maradjon a horzsolásnak, és
Egyébiránt ugyanaz a fiatalember, aki március 15-én román trikolórba öltözve akarta provokálni az ünneplő magyarokat Sepsiszentgyörgyön.
A közösségi médiában aztán kommentelők ezrei ugrottak rá a leleplezésre, mire hőseink a lehető legegyszerűbb eljárást választották: törölték a bizonyító erejű fényképeket.
A román média pedig most elaludt, nem úgy, mint a zsákos akciónál: nem fedezte fel magának sem a fényképeket, sem a bennük rejlő szenzációt. Vajon miért?
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
4 hozzászólás