2008. november 28., 12:122008. november 28., 12:12
Antal Árpád polgármester elmondta: a kritériumrendszert helyi karitatív szervezetek segítségével dolgozzák ki, mely alapján különbséget tesznek majd azok között, akik önhibájukon kívül kerültek kiszolgáltatott helyzetbe, ilyenek a fogyatékosok és a krónikus betegek, ők előnyt élveznek azokkal szemben, akik tudnának, de mégsem tesznek semmit, hogy változtassanak helyzetükön. Az igénylőkkel egyenként elbeszélgetnek, és a lakáskiutalásnál figyelembe veszik, hogy hajlandó-e munkát vállalni, tanfolyamokra járni, gondoskodik-e gyermekeiről.
Sepsiszentgyörgyön 400 szociális lakásra nyújtottak be eddig igénylést. Legközelebb a Mikes Kelemen utcában fejezik be az egykori legényszálló átalakítását, ezeket a lakásokat már az új kritériumrendszer alapján utalják ki. Az önkormányzat egyébként a Sing-Singnek nevezett szociális otthon szerződéseit is felülvizsgálja a közeljövőben, mert lakóival féléves szerződéseket kötöttek, de többségük tíz éve ott lakik.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.