
Fotó: A szerző felvétele
2008. július 07., 00:002008. július 07., 00:00
A korábbi évekhez képest láthatóan kevesebben látogattak ki a nagyváradi vár hétvégi ünnepére. A szervezõknek ebben az évben 63 ezer lej állt rendelkezésükre, hogy három napig szórakoztassák a közönséget.
A várnapokat pénteken kiállítás-megnyitóval indították útjára, a Nagyváradi Egyetem képzõmûvészet szakos hallgatóinak munkáiból állították öszsze a tárlatot, majd az Intermezzo kamarazenekar szórakoztatta az érdeklõdõket. Florian Chelu zenészbarátaival megzenésített Shakespeare-szonetteket adott elõ, a nézõket azonban péntek este leginkább Mircea Baniciunak és a németországi Farfarellónak sikerült a sörsátrak mellõl a színpad elé csalogatnia. A hagyománynak megfelelõen szombat délelõtt ökumenikus istentiszteletet tartottak a vártemplomban, délután pedig a Pusztai Farkasok íjászainak bemutatója után kisebbek-nagyobbak egyaránt próbálkoztak a céllövészettel. Talán az esõvel fenyegetõ idõ miatt meglehetõsen kevesen voltak várban, a Mirage együttes fellépését jóformán csak a csendõrök hallgatták. A Nagyvárad Táncegyüttesnek színvonalas, román és cigány népdalokkal és román néptánccal is színesített, pergõ produkciójával már sikerült néhány embert a színpad elé vonzani. Az Aztekium Egyesület kaktuszkiállítását ellenben állandóan látogatták, sokan vásároltak is a tövises növényekbõl, tudtuk meg Tóth Imre kaktusztermesztõtõl. A vársáncban eközben Nagyváradon elõször sörösládamászásban is kipróbálhatták magukat a jó egyensúlyérzékkel megáldottak. A biztosítókötélre kötött bátraknak sörösládákat kellett egymásra illeszteniük, ládáról ládára kapaszkodva másztak egyre feljebb. A rekordot egy hölgynek sikerült felállítania, aki 22 ládát rakott össze, mígnem elvesztette egyensúlyát. Az ötlet Franciaországból származik – árulta el Frugyik Attila, aki – mint mondta – igyekszik meghonosítani a ládamászást Biharban.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.