
Horváth Anna és Tonk Márton, a Sapientia Kolozsvári Karának dékánja a sajtótájékoztatón
Fotó: Sapientia
Kultúrtörténeti vetélkedő által próbálja megismertetni Kolozsvár román és magyar kiválóságait a Robert Schumann Egyesület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, valamint a Kolozs megyei tanfelügyelőség a város román és magyar diákjaival.
2018. június 07., 08:392018. június 07., 08:39
A vetélkedővel kapcsolatos szerdai sajtótájékoztatóról a Sapientia egyetem tájékoztatott közleményében.
A versenyző csapatok döntik el, hogy prezentáció, kisfilm, színházi előadás, képzőművészeti performansz vagy más, a csapat minden tagját bevonó alkotással jelentkeznek a versenyre.
A bemutatandó magyar személyiségek között olyanok szerepelnek, mint Bánffy Miklós, Janovics Jenő, Márton Áron, a románok között pedig olyanok, mint Emil Racoviță biológus, barlangkutató, Sigismund Toduță zeneszerző, zenetudós, Alexandru Vaida Voievod román politikus.
A sajtótájékoztatón a versenyt támogató Communitas Alapítvány kuratóriumának tagjaként, valamint a városi önkormányzat kulturális bizottságának elnökeként szólalt fel Horváth Anna, aki a pályázat hídépítő szerepét hangsúlyozta:
A politikus arra is kitért, hogy amennyiben sikeres lesz a rendezvény, folytatják a következő években, akár más erdélyi helyszínekre is kiterjesztve.
A nyertes csapatok tagjai a nyár folyamán egy négynapos tanulmányi kiránduláson vehetnek rész a Kolozsvár-Gyulafehérvár-Gyula-Budapest útvonalon, amely során az adott városokban történelmi jelentőségű intézményeket, helyeket látogatnak meg.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!